Tízevezős amatőr regattát és egyetemi ob-t rendeznek vasárnap Budapesten

Budapest – Vasárnap a Duna budapesti szakaszán rendezik meg az evezős sportág magyarországi alapítójáról, gróf Széchenyi Istvánról elnevezett emlékverseny idei második fordulóját, amely során tízevezős amatőr regattára és egyetemi ob-ra kerül sor.

A szervező Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) tájékoztatása szerint a látványos vízi rendezvényen a résztvevő csapatok a DNHE Wesselényi nevű úszó csónakházától körülbelül ötven méterrel délre szelik át a képzeletbeli célszalagot, így a versengés nézői szempontból legjobban a Margitsziget budai partjáról követhető figyelemmel.

A program 9.15 órakor megemlékezéssel, koszorúzással veszi kezdetét, 10 órakor indítják az első futamot. Az egyetemi csapatok döntőjére 14.30 órakor kerül sor, míg a szuperdöntőt a futamgyőztes csapatok vívják egymással 15 órakor. A fővárosi egyetemek közül a BME, az ELTE, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, továbbá a Testnevelési Egyetem áll rajthoz. A céges versenyben idén először lesz külön futamuk a pénzintézeteknek, míg az ötcsillagos fővárosi szállodák viadalában az InterContinental Budapest és a Budapest Marriott Hotel is két-két csapattal képviselteti magát.

Az érdeklődök a látvány mellett aktívan is bekapcsolódhatnak az eseménybe, miután a szervezők egyéb sportprogramokról (ugrálóvár a kicsiknek, evezős ergométer és tízevezős hajóban való evezés a nagyobbaknak) is gondoskodnak. A hagyományos jótékonysági futamról ezúttal sem hiányoznak a Down-szindrómás fiatalok, akiket a rendező DNHE immár 14 éve patronál.

Az esemény egyik beharangozója a jövő évi Budapest Európa Sport fővárosa rendezvénysorozatnak, az idén pedig a Közlekedés Kultúra Napja alkalmából a sportszerű vízi közlekedésnek a hirdetője és megvalósítója.

A DNHE, mint a Margitszigeten működő egyetlen evezős klub – a két világháború között még 12 egylet működött a Dunának ezen a szakaszán – 1991-ben hagyományőrző és hagyományteremtő jelleggel indította útjára az évadnyitó gróf Széchenyi István Emlékversenyt. A viadal népszerűsége és a résztvevők száma az elmúlt több mint negyedszázadban évről évre nőtt. A nagyszámú külföldi résztvevő és a hazai amatőr evezősök (egyetemisták, munkahelyi csapatok) bekapcsolódása miatt az esemény kétnaposra bővült. Idén a Budapest Kupa Regattát március közepén rendezték meg, vasárnap már az idei emlékverseny második fordulójára kerül sor.

Gróf Széchényi István az 1820-as években tett angliai útja alatt szeretett bele az evezésbe, mint mozgásformába. Hazatérve Wesselényi Miklós báróval megkezdte a sportág népszerűsítését, amelynek érdekében angol barátjával 1827. május 16-án Bécsből Pozsonyba evezett saját hajóján. Ez az időpont számít a magyar evezőssport kezdetének.

– MTI –