Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.
B.Kiss Andrea