2012.07.16 17:36; Frissítve: 2012.07.16 17:36


Tizennégy csapat indulhat a férfi vízilabda ob I-ben

Budapest, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Tizennégy csapat vehet részt a férfi vízilabda ob I ősszel rajtoló küzdelmeiben – döntött hétfői ülésén a hazai sportági szövetség (MVLSZ) elnöksége.

Tizenegy együttes eleve adott volt az elmúlt idényben elfoglalt helyezése alapján. A tizenkettedik résztvevőnek a juniorválogatottat – annak szakvezetője, Horkai György kérésére – szavazta be az ob I-be az MVLSZ vezető testülete. Az élmezőnyben indulhat továbbá a másodosztály bajnoka, az egri Eszterházy Károly Főiskola csapata, és startjogot kapott az első osztályból kiesett Pécs is.

A juniorválogatott is teljes jogú tagja a mezőnynek, olyannyira, hogy eredményei beszámítanak a bajnokságba, és adott esetben a rájátszásban is szerepelhet.

Az ob I-es idény rajtjáról még nem született döntés, arról viszont igen, hogy a rájátszásos döntőben három győztes meccs kell a bajnoki címhez.

A legutóbbi szezonban a Vasas lett az első az Eger és a Szeged előtt.

MTI

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése
Címkék: , , ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2