Tizenkét kilométeres futóversennyel ünnepelik Magyarország tizenkét éves uniós tagságát

Budapest – Már háromezren neveztek arra a tizenkét kilométeres futóversenyre, amellyel Magyarország európai uniós csatlakozásának tizenkettedik évfordulóját ünnepelik májusban – közölte az Európai Bizottság és az Európai Parlament magyarországi képviselete pénteken az MTI-vel.

Mint írták, kevesebb mint egy hét alatt több mint háromezren regisztráltak a már harmadik alkalommal megrendezendő futóversenyre. Az Európa-napi futás mellett május 8-án koncertekkel, gyerekprogramokkal és az Európai Unióról szóló tájékoztatóval, játékokkal várják az érdeklődőket a Margitszigeten.

Magyarország EU-csatlakozásának tízedik évfordulóján, 2014-ben rendezték meg először a 10 év – 10 kilométer elnevezésű futóversenyt. Az idén a tizenkettedik évfordulóra utalva már 12 kilométeres a táv. A tervezett útvonal tizenkét, jelentős európai uniós támogatásban részesített budapesti helyszínt érint, így például a korszerűsített energetikai rendszerű Vígszínházat és a Császár-Komjádi Sportuszodát, a felújított Lukács Gyógyfürdőt és az Óbudai Múzeumot.

Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött futás május 8-án 10 órakor indul a Margitszigeti Atlétikai Centrumból. Legfeljebb 4000 futó nevezhet.

Az Atlétikai Centrumban 11 órától az egészen kicsik és az idősebbek, a jazz, a pop, a rock’n’roll, valamint az alternatív zene rajongói is találnak majd kedvükre való programot. Fellép mások mellett Rúzsa Magdi, a Mary Popkids, az Ivan & The Parazol és a Jónás Vera Experiment.

A legkisebbeket óriás társasjáték, ugrálóvár, alkotósarok, újrahasznosítható játszóház, a Rutkai Bori Banda, valamint Kovácsovics Fruzsina koncertje, a MókaTér és a Papírszínház előadása várja. Az európai uniós szervezetek kvízekkel, játékokkal készülnek, és választ adnak az EU-val kapcsolatos kérdésekre.

Nem csak Budapesten lesznek az Európa-naphoz kapcsolódó események. Színes programokkal várja a családokat május 1. és 11. között a Europe Direct tájékoztató hálózat Székesfehérvártól Békéscsabáig 19 helyszínen országszerte.

Az Európa-napi programokat az Európai Bizottság magyarországi képviselete és az Európai Parlament tájékoztatási irodája szervezi, együttműködésben a Széchenyi 2020 programot felügyelő Miniszterelnökséggel, a fővárossal és a minden megyében megtalálható Europe Direct tájékoztató központokkal.

A programsorozat május 9-éhez, az Európa-naphoz kapcsolódik, amely az európai béke és egység ünnepe, az Európai Unió 28 tagállamában az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulója. Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés