Helyi közélet

2008.04.19. 12:11

Kósát nem nyugtatta meg a titkosítás feloldása

<p>Szilvásy György feloldotta annak a nem nyilvános kormányhatározatnak a titkosítását, amellyel Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint az önkormányzatok megfigyelését készíthetik elő.</p>

17:05:
Kósa Lajos
: A kormány olyan adatokat gyűjt, amire semmi szükség

Kósa Lajos nyilvánvalónak tartja, hogy a kormányzatnak adatok kellenek az önkormányzatoknál, területfejlesztési tanácsoknál, közigazgatási hivataloknál dolgozó politikusokról. A Fidesz alelnöke a Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a kormány arra készül, hogy a titkosszolgálatokkal a teljes magyar politikai elitet megfigyeltesse.

Debrecen fideszes polgármestre az ügyben hétfőn interpellálja a titokminisztert a parlamentben. Az ügy kapcsán szombaton úgy nyilatkozott, hogy a kormány 134 politikusnak küldte meg azt a dokumentumot, amelyben rögzítik: ezentúl úgyneveztett objektum védelemben részesítik az önkormányzatokat, területfejlesztési tanácsokat és a közigazgatási hivatalokat. Kósa szerint nyilvánvaló, hogy a kormánynak adatok kellenek az itt dolgozó politikusokról.

A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a kormány ezzel túlterjeszkedett a nemzetbiztonsági törvény adta felhatalmazásán. A politikus kijelentette: ez a demokrácia vége, a kormány megbukott politikai értelemben és most a titkos szolgálatokkal akarja a hatalmát biztosítani.

10:00:
A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter pénteken elmondta: azért döntött így, mert a debreceni politikus jövő hétfőn hozzá intézendő interpellációjának nincs igazságalapja. – Visszautasítom, hogy a kormány le akarná hallgatni az önkormányzatokat, illetve a politikai elitet – közölte.

A határozat módosításával önkormányzatok és önkormányzati intézmények is bekerülhetnek a

Nemzetbiztonsági Hivatal által figyelt szervezetek körébe, ami a kormány szerint az uniós forrásokkal való visszaélések kivédése miatt szükséges. Kósa Lajos a Naplónak kijelentette: egyáltalán nem nyugtatták meg Szilvásy szavai. – A kisebbségi kormányzásba szorult kabinet az egész politikai elitről információkat gyűjthet, s kénye-kedve szerint használhatja fel azokat – hangsúlyozta.

Kósa hétfőn interpellálja Szilvásyt
Hír: Már hétfőn elhangzik az Országgyűlésben az az interpelláció, amelyben a Fidesz azt tudakolja a titokminisztertől, hogy a kormány készül egy határozatmódosítással a politikai elit és a többségében fideszes önkormányzatok lehallgatására. A kérdést Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szegezi a titokminiszternek. A politikus interpellációjának címe: " A kormány 3011/2008-as, titkosszolgálati titkot képező határozatáról, amely lehetővé teszi lényegében a teljes magyar politikai elit titkosszolgálati eszközökkel történő jogellenes megfigyelését, a róluk gyűjtött információk politikai célzatú felhasználását, avagy útban a kisebbségi kormányzás felé". Korábban szó volt arról, hogy az interpellációt a parlament zárt ülésen vitatja meg, mert annak tartalma államtitkot képezhet. Az Országgyűlés azonban a kérdést mégis nyilvános ülésen tárgyalja meg, miután Szilvásy György feloldotta annak a nem nyilvános kormányhatározatnak a titkosítását, amelynek módosításával Kósa Lajos szerint a kormány az önkormányzatok megfigyelését készítheti elő. Szilvásy György korábbi közlése szerint: azért döntött a titkosítás feloldásáról, mert a Fidesz alelnökének felvetésének semmilyen igazságalapja nincs. Hozzátette: az 1998-ben született, másodszor módosított kormányrendelet azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és cégeknek a körét tartalmazza, amelyek nemzetbiztonsági védelem alatt állnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában