Tizenhárman, köztük egy csecsemő halt meg a Merapi miatt

Az indonéz hatóságok 12 holttestet találtak kedden a Merapi vulkán környékén. Korábban egy csecsemő vesztette életét, légzési nehézségek miatt. A tűzhányó a nap folyamán többször is sűrű füstöt, vulkáni hamut, és gázokat lövellt ki.

A nehezen lélegző csecsemőt a helyi kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni. A hatóságok már korábban vörös, azaz a legmagasabb riasztást rendelték el a környéken, és felkérték a lakókat, hogy menjenek biztonságos helyre. Sokan ennek nem tettek eleget.

A mentőalakulatok azt mondták, hogy a 12 megtalált holttest összeégett. A tűzhányó oldalán ugyanis forró gázok és felhők ereszkedtek alá. Az egységek még folytatják a keresést, így elképzelhető, hogy tovább emelkedik a halottak száma Indonéziában. A Merapi környékén csaknem 19 ezer embernek kellene elhagynia otthonát.

Merapi mostani tevékenysége sokkal erőteljesebb

 

A szakemberek szerint a Merapi mostani tevékenysége sokkal erőteljesebb, mint 2006-ban volt. A keddi kitörésekkor forró gázfelhők indultak meg lefelé a hegy oldalán. Ez most több mint kétórán át tartott, négy éve alig hét percig.

A tévétudósítások szerint a vulkán környékén élők pánikszerűen menekültek. Volt, aki hamuval borítva, hófehéren érkezett a kijelölt helyre. Többen nem voltak hajlandóak ugyanakkor elhagyni otthonukat és állataikat. Ők azt mondták, hogyha komolyra fordul a helyzet el tudnak majd menekülni. A napok óta aktív vulkán környékén főleg földművelésből élnek az emberek. A riasztás után akik el is hagyták házukat, az elmúlt időszakban visszamentek dolgozni földjeikre és ellátni az állataikat.

A Jáva szigetén lévő Merapi a legveszélyesebb Indonézia 69 aktív tűzhányója közül. Legutolsó kitörésekor, 2006 júniusában két ember halálát okozta. A szakemberek szerint most nagyobb energia szabadulhat fel, mint akkor. A legpusztítóbb kitörést 1930-ban produkálta a vulkán 1300 ember életét követelve.