Tizenegy könnyű sérült egy székesfehérvári buszbalesetben

Akt.:
Székesfehérvár – Tizenegyen könnyebben megsérültek egy helyközi autóbuszon, amely személygépkocsival és kisteherautóval karambolozott szerda délelőtt Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK) tájékoztatása szerint egy velencei iskolás csoport utazott a járművön.

Horváth Diána, a főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a baleset a Budai út és a Királysor kereszteződésének közelében történt. Az ütközés következtében a buszon utazók sérültek meg, többségükben gyerekek. Valamennyi sérültet kórházba vitték.

A Budai úton a négy sávból jelenleg csak kettő használható.

Farkas-Bozsik Gábor a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte, hogy a buszon 41-en utaztak. A sérültek között nyolc gyerek van. A másik két járműben senki sem sérült meg.

A KNYKK közleménye szerint a Gyúró felől közlekedő menetrend szerinti járat sávváltást követően ütközött egy előtte hirtelen lassító furgonnal. A fékezés ellenére az autóbusz vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet.

Megjegyezték, hogy a kilencéves Ikarus E94-es jármű a legutóbb múlt pénteken esett át teljes műszaki átvizsgáláson. Az autóbusz vezetője tapasztalt dolgozója a szolgáltató alvállalkozójaként teljesítő Viszló Trans cégnek, 32 éve vezet.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés