Tizenöt éve a zene bűvöletében

A hirdetőtábla versenyekkel,
felkérésekkel zsúfolva, szinte egy
szabad napja sincs a kórusnak. Az énekterem
fala telis tele fotókkal, díjakkal,
emlékekkel.

Pallagi Etelkával, a
világhírű Vox Iuventutis (a
Kölcsey Ferenc Református
Tanítóképző Főiskola
Gyakorló Általános
Iskolájának gyermekkórusa)
karvezetőjével beszélgettem. 


 - A Vox Iuventutis 50 éves
múltra tekint vissza, önnek ez a 15.
éve mint kórusvezető. Mindig ezzel
szeretett volna foglalkozni?

Igen, a zene mindig is jelen volt az
életemben. Kiskorom óta ez az én
világom, nálam nem volt
kérdés az, hogy mi leszek, ha nagy
leszek. Diplomaszerzés óta éneket
tanítok, és kórust vezetek.


A személyes élmények
alapján úgy gondolom, hogy a
közös éneklésnek és a
zenének jellemformáló ereje van.
Erősebbé teszi a lelket.

Tartja a kapcsolatot a régi
diákjaival?
Ez természetes. Sokan jönnek vissza
gyakran csak meglátogatni, de vannak, akik
aktív résztvevői a kórusnak
még a mai napig is.


Az is előfordult, hogy valaki a diploma
hangverseny meghívójával jött
vissza és olyanok is, akik nagy
örömömre hivatásul
választották a zenét
például Újvárosi
Andrea
és Balczó
Péter
, de említhetném
Ludmány Dénest is, aki
brácsaművész.
– Milyen gyakran kérik fel önöket
egy-egy fellépésre?


A kórus aktív szereplője a
város kulturális életének.
Különböző rendezvényeken
például kiállítások
megnyitóján, vagy az
önkormányzat ünnepi
ülésein is részt szoktunk venni.


Ami a gyerekek számára is nagyon
izgalmas, és örömmel
teljesítünk azok a színházi
felkérések, illetve tartjuk a kapcsolatot
zeneszerzőkkel, a következő nagy
fellépésünk is ehhez
köthető: Kocsár
Miklós
születésnapi
köszöntője. Ez egy fontos
esemény, hiszen a kórusnak ez egy szakmai
elismerés, mivel a zeneszerző
személyesen jelen lesz és hallhatja
őket. A másik fontos esemény, amire
készülünk az a Gyakorlóiskolai
Dalosünnep, amit tavasszal rendeznek meg első
alkalommal Egerben.


Mi volt az eddigi legnagyobb elismerése a
kórusnak és mi önnek, mint
karvezetőnek?


Minden díj és elismerés nagyon
fontos, de ha választanom kéne a
kórusnak a KOTA díj
(Kórusok Országos Tanácsa), melyet
tavaly vehettük át, és ami
azért kiemelkedő, mert egy évben
csak egy gyermekkar veheti át. Nekem
személy szerint pedig az
Artisjus-díj, amit szintén a
tavalyi évben kaptam meg. Nemzetközileg is
sokszor elismertek már minket, minden
külföldi versenyről az első vagy a
második helyet hozzuk el, ami bevallom nem
könnyű feladat, mert folyamatosan
cserélődnek a gyerekek az együttesben.


Úgy tudom az idei évben
összetett lett a munkaköre. Ez mennyire
befolyásolja a kórustól eddig
megszokott magas színvonalú
művészi munkát?


Ez évtől lényegesen
sokrétűbb feladatokkal bíztak meg:
osztályfőnök lettem,
történelmet tanítok.


Mivel az időkeretet nem lehet kitolni, a
sokrétű feladatok megnehezítik a
szakmai felkészülést – ami
fizikailag és lelkileg is egyaránt
megterhelő – legyen szó egy-egy
kórusművel való
foglalkozásról vagy egy koncertre
készülésről.


Jelenleg a körülmények nem kedveznek,
de bizakodom, hogy a közeljövőben
pozitív változás fog
bekövetkezni és én is mindent
megteszek annak érdekében, hogy ne legyen
fennakadás.


Ugyanis a kórus rengeteg versenyre és
fesztiválra kap felkérést az
előző eredményeink alapján.


Van bármilyen célja, álma,
amit el akar érni?


Úgy érzem, hogy az igazi énem a
zene aktív művelésében
és a gyerekekkel való munkában
teljesedik ki.


Szeretném zenetanítással
tölteni az időmet és szeretném,
ha a családom és jómagam
egészségben tudnánk mindenki
örömére művelni ezt a szép
lélekemelő hivatást.

Kiss Nikoletta