Oravecz Péter elmondta, miért jobb időben gondolkodni, mint tárgyakban

Debrecen - „Állapotokba akarunk belemerevíteni dolgokat, ez a valódi halál.”

„Az ikonokat és a barlangrajzokat nagyon szeretem, mert közelebb állnak a térhez, mint az időhöz. Utóbbiaknak nincs kerete, csak megörökíti a vadászat fázisait. Az ikonokat ugyan díszes rámába helyezik, de a szereplők lába alatt nincs vetett árnyék, lebegnek az alakok ég és föld között – kezdte Oravecz Péter megértetni a Campus Fesztivál egyetlen csendes helyszínén, hogy miért alkotott barlangrajzra hajazó illusztrációkat idén megjelent Tigrisfogat című kötetébe. A KULTer.hu-Dub Székház Összművészeti Placcon, babzsákokba süppedve kaphattunk a költő, zenész, műfordító világlátásából jó néhány továbbgondolásra érdemes szempontot.

Tipikus „szomszédpeti”

Egyszerű, manírmentes fiatal férfi ül a színpadon. Az az „előzékeny srác a szomszédból” vagy a „teljesen átlagos csoporttárs a fősuliról, akinek nem emlékszel a nevére, talán Peti, sosem ártott neked, sőt fel sem tűnt, néha volt pár jó beszólása” típus. Oravecz Péterről azonban lassan kiderül, hogy az utolsó szóig igaz a mondata: idáig elég izgalmas az életem. Szülei Mexikóban, illetve Spanyolországban dolgoztak, spanyolul beszéltek, ezért az ő anyanyelve is ez lett, annak ellenére, hogy már hazánkban született.

– Amikor nagycsoportos óvodásként csúfolni kezdtek, azt mondtam anyámnak: vagy tanítsuk meg az egész ovit spanyolul vagy én sajátítom el a magyart. Utóbbit választottuk. Úgy érzem néha, hogy a gitárral, a zenén keresztül visszakapom az eredeti anyanyelvem – mondja a zenész, zeneszerző. Beszélgetőtársa, Váradi Nagy Péter érdeklődésére kifejti: „Zenei általánosba jártam, kötelező volt hosszú éveken át nem érteni a szolfézst, énekkarba járni, fúvós hangszereken játszani. Utóbbin inkább improvizálni szerettem, mintsem a kotta szerint fújni, úgyhogy alábbhagyott a lelkesedés és legközelebb középiskolás koromban egy házibulin került a kezembe egy gitár. Az egyetemen elhatároztam, hogy komolyan foglalkozom a zenéléssel, azóta folyton képzem magam.”

Így lehet, hogy az eredeti szakmáját tekintve irodalomtörténész, könyv- és zeneműkereskedő, kézi könyvkötő férfi hazai valamint andalúz táncművészekkel és énekesekkel is rendszeresen lép fel, állandó tagja egy flamenco formációnak, valamint élő gitárzenével kísérte a Békéscsabai Jókai Színház egyik sikerdarabját, a Bernarda Alba házát. Több hazai alternatív zenekarban játszik elektromos gitáron (Manoya, Spiral Road, Ravine). Hiába sejt nagy találkozásokat a kérdező és a hallgatóság egyaránt az alternatív csapatokkal való együttműködések mögött. „Két énekessel is úgy ismerkedtem meg, hogy levelet írtam nekik a facebookon. Jeleztem rengeteg lekötetlen kreatív energiám és időm van, ingyen zenélnék, szívesen kísérleteznék a közös munkában.”

Folyton változó anyag

Az önmegfigyelést tükröző művekkel telt kötetre terelődik újra a diskurzus. „Az önreflexió szót már nem használom, mert a reflex kontrollálhatatlan zsigeri dolog. Ma gyakori, hogy az emberek reflektálnak egymásra, de ebben nincs elmélyülés.

Jellemző a korunkra, hogy fix határokkal körbezárt tárgyakban gondolkodunk, miközben a fizikai világban minden folyamatosan pusztul. Az asztal kopik, a tetejéből talán egy szék ülőlapja lesz évek múlva, aztán szeméttelepre kerül, bomlani kezd. Az újraszületésnek folyamata van. Ha az emberek többet gondolkodnának időben, akkor folyamatként élnék meg a mindennapokat és senki nem aggódna azon, hogy számon kérik rajta, mit mondott tíz éve. Ha nem ragaszkodnánk ennyire az anyagi világhoz és hagynánk, hogy a bennünk lévő szem figyeljen, akkor megadnánk az esélyét, hogy felismerjünk, megértsünk valamit. Ha ezeket a tapasztalatokat belevisszük a művészeti alkotásba, akkor azon meg lehet érezni, hogy nem csak formai kísérlet, hanem van benne üzenet.”

HBN–HABE