Tíz év után újra hexasakk országos bajnok a debreceni Molnár Zsolt

Tíz év után újra hexasakk országos bajnok a debreceni Molnár Zsolt
Városunk adott otthont a hétvégén az év legrangosabb hexasakk versenyének a XXX. Magyar Bajnokságnak.

A várakozásoknak megfelelően erős mezőny gyűlt össze, hat egykori magyar bajnok, köztük az ex-világbajnok és kilencszeres országos bajnok is kísérletet tett a cím újbóli elhódítására.

A debreceniek reményeit a 2000-ben győztes Molnár Zsolt, a 2007-ben bajnok Bódor Sándor és a jelenlegi címvédő, ötszörös magyar-bajnok Sütő Péter táplálták.

Sajnos a hazaiak egyik erősségének Bódor Sándornak hirtelen rosszulléte miatt az első forduló után vissza kellett lépnie és csak kórházi lábadozás közben tudott szorítani a klubtársakért. A többiek azonban jól kezdték a tornát, az első fordulóban az ötödik helyre rangsorolt Molnár Zsolt, majd a harmadik körben Sütő Péter is legyőzte az első helyen kiemelt, egykori világ és európa bajnok Rudolf Lászlót, aki ezután már nem tudott beleszólni az első hely sorsába.

A legjobban Schenkerik Csaba kezdett

A legjobban a második kiemelt budapesti nemzetközi mester Schenkerik Csaba rajtolt, egészen a negyedik fordulóig vezetve a versenyt a tőle mindössze fél pontra lemaradó debreceni duó előtt. A hajrában azonban az éremesélyesek közül Schenkerik és Sütő is elhullajtott pár fél pontot, míg Molnár Zsolt sorban nyerte a játszmákat.

Aki így imponáló fölénnyel, megérdemelten szerezte meg az aranyérmet, pályafutása második magyar-bajnoki címét. A debreceni siker teljessé tételében pedig a második helyen kialakult holtverseny eldöntése is a hazaiakat segítette, így Sütő Péter egy ezüsttel bővíthette kollekcióját, míg a fővárosiak legjobbjának Schenkerik Csabának be kellett érnie a bronzéremmel. A legszebb kombinációért járó különdíj is Budapestre került, melyet Gados László első fordulóbeli partijában alkotott.

Ilyen eredményesség után pedig mi más lehetne a cél: jövőre hasonlóan fényes érmekkel gazdagodjon városunk hexasakkozóinak gyűjteménye!

A XXX. Hexasakk Magyar Bajnokság végeredménye:

1.      Molnár Zsolt       6,0 pont  Ihcf-m.   DHTE, Debrecen

2.      Sütő Péter           5,0 pont  Nk.m.     DHTE, Debrecen

3.      Schenkerik Csaba 5,0 pont  Nk.m.     Vízügy SE, Budapest

4.      Gados László      4,0 pont  Ihcf-m.   Budapest

5.      Frank István       4,0 pont  Ihcf-m.   Szabadka

6.      Rudolf László      4,0 pont  Nk.nm.   Bátaszéki SK

Címkék:







hirdetés