Titkos szavazáson kizárták Novák Elődöt a Jobbik frakciójából

Akt.:
Budapest, 2016. május 29. Novák Előd, a Jobbik alelnöke érkezik pártja tisztújító kongresszusára a Budapest Kongresszusi Központba 2016. május 29-én.
Budapest, 2016. május 29. Novák Előd, a Jobbik alelnöke érkezik pártja tisztújító kongresszusára a Budapest Kongresszusi Központba 2016. május 29-én. - © MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest – A Jobbik képviselőcsoportja titkos szavazás során hétfőn kizárta Novák Elődöt a párt parlamenti frakciójából – jelentette be Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője sajtótájékoztatón elmondta, hogy döntésüket 18 igen, négy nem és kettő tartózkodás mellett hozták meg.

Vona Gábor pártelnök hétfőn jelezte, hogy a szerdai elnökségi ülésen kezdeményezni fogja, hívják vissza mandátumából Novák Elődöt – ismertette Mirkóczki Ádám.

Hangsúlyozta, hogy erre a jobbikos képviselők Szent Koronára tett esküje ad lehetőséget. A pártelnök a hétfői frakcióülésen egyúttal arra kérte a képviselőcsoport tagjait, hogy tartsanak bizalmi szavazást a képviselő ellen. A szavazás előtt másfél órás vitát tartottak, ahol mindenkinek, Vona Gábornak és Novák Elődnek is lehetősége volt elmondani véleményét – tette hozzá a szóvivő.

Mirkóczki Ádám elmondta, hogy Novák Előd a döntéssel nem értett egyet, de “méltósággal” elfogadta azt, és megerősítette korábbi kijelentését, hogy ha az országos elnökség kétharmados többséggel visszahívja mandátumából, akkor azt visszaadja. A szóvivő megjegyezte, hogy a kizáráshoz egyszerű többség is elegendő lett volna és még csak titkos szavazást sem kellett volna tartani.

A politikus úgy fogalmazott: minderre azért volt szükség, mert Novák Előd a Jobbik tisztújító kongresszusát megelőzően olyan szándéknyilatkozatot írt, amelyik alapjaiban rengette meg a frakción és a pártvezetésen belül a belé vetett bizalmat.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a képviselő felesége, a szintén a Jobbikban politizáló Dúró Dóra esetében “mindannyian megértjük, hogy az ő helyzete jelenleg és főleg emberileg” rendkívül nehéz, de a bizalmi szavazás nem róla szólt. Hozzátette, úgy gondolja, hogy a következő napokban várhatóan Dúró Dóra is “végig fog gondolni mindent”, de nem tudja, hogy mikor és milyen döntést fog hozni, ezért a nevében “sem állítani, sem találgatni” nem akart.

Egy másik felvetésre Mirkóczki Ádám közölte: a pártból egyedül az etikai bizottság zárhatná ki a politikust, de Novák Előd ellen nem indult etikai eljárás.

A Jobbik egyelőre nem foglalkozott azzal, hogy ki tölti be a politikus országgyűlési helyét. Szerdán tartanak elnökségi ülést, és amennyiben azon Novák Előd visszaadja mandátumát, akkor az egy későbbi ülés tárgya lesz, hogy ki kapja meg a megüresedett helyet – ismertette a várható lépéseket.

Mirkóczki Ádám azt is kijelentette: biztos benne, hogy Vona Gábor nem “egy este alatt hozta meg ezt a döntést”, hanem alaposan végiggondolta azt. Azt viszont kategorikusan leszögezte, hogy senki másnak a kizárása nem került szóba.

Novák Előd hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát. A politikus Facebook-oldalán úgy indokolt: esküjéhez híven visszaadja a megbízatását, mert Vona Gábor pártelnök arról tájékoztatta, hogy kezdeményezésére az új pártelnökség lemondásra szólítja fel.

– MTI –


Visszaadja parlamenti képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd
Budapest – Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd. A politikus ezt maga közölte hétfőn az MTI-vel, miután a párt képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott személyéről. Novák Előd úgy nyilatkozott, hogy szerdai hatállyal adja vissza mandátumát.


Címkék: ,







hirdetés