Tisztító szélre várva

Igaz, csak egy technikai hiba miatt mutatott katasztrofális levegőminőséget az egyik amatőr meteorológiai oldal térképe a múlt héten. Ám ha eltekintünk a térkép hatáskeltő színezésétől, magunk is érezhettük, itt a tél, és ezzel együtt a füst, a köd, a füstköd. Kovács Zsolt írása.

Nekem például otthon, Püspökladányban, elég volt csak hazagyalogolni az állomástól a városközpontba, máris keserű ízű volt a szám. Szeretett sportomról, az utcai futásról, szó sem lehetett. Két és fél évtizeddel ezelőtt éreztem közel hasonlót a ladányi utcákon, még a vezetékesgáz-program előtt. Akkor azonban mégis más volt, fa és szén égésterméke ülte meg a várost. Aztán szinte minden háztartás átállt a gázfűtésre, és a téli félévben jószerivel csak a gépjárművek kipufogógáza mérgezte a megülepedett hideg levegőt. Valami azonban megváltozott hét-nyolc évvel ezelőtt. A kémények ismét elkezdtek füstölni, és a korábban szokásos piszkosfehér, majd szinte színtelen füst helyett zöldes, sárgás, kékes, feketés színű kojtot eregettek. Nagyon sokan visszaálltak a vegyestüzelésű kazánokra, amiben ugyebár a gumitól a cipőig minden elég. Hétfőn, a jótékony szél hatására kitisztult a levegő, és azt mondják, marad a szeles idő még egy hétig. Utána pedig majd megérezzük. És persze várjuk, lehet, naivan, azt a „szelet”, ami végképp kisepri innen a színes füstöt produkáló fűtési módot.

– Kovács Zsolt –








hirdetés