Tinédzserek a törvényszéken Debrecenben

Debrecen – Csütörtökön bíróság elé állnak azok a tizenéves fiúk, akik a vád szerint megrabolták egy osztálytársukat még hatodikos korukban. Az ügyben első fokon eljáró Debreceni Törvényszék sajtószivője, Tatár Tímea elmondta: 2011 novemberében a kiskorú sértett kölcsön adta mp3-as lejátszóját az egyik vádlottnak debreceni iskolájukban (utóbbi bátya is jelen volt).

A második szünetben a fiú vissza akarta kérni a lejátszót, de M. T. nem volt hajlandó visszaadni. A sértett a negyedik szünetben is próbálkozott, újra hiába. Ekkor egy tanártól kért segítséget, akinek M. T. megígérte, hogy később, az ebédlőben visszaszolgáltatja az eszközt. Erre azonban nem történt meg. A testvérek egy társukkal az iskolánál lévő buszmegállóhoz indultak, s amikor a megrövidített fiú utánuk sietett visszakövetelni tulajdonát, ismét ellenállásba ütközött. 

Megfélemlítve

„Be vagy húzva, nem kapod vissza, ezt már Tamás benyelte” – szólt a fiúnak G. R. a vádirat szerint. A sértett azt felelte, szól az édesapjának, mire közölték vele, hogy nem félnek senkitől, majd M. M. megfenyegette: távozzon, különben bántani fogják. A fiú ekkor a közeli telefonfülkéhez ment, hogy hívja a rendőröket, mire M. M. utána sietett és ökölbe szorított kézzel verést helyezett kilátásba. A sértett ezért megvárta, hogy a vádlottak buszra szálljanak és csak azután telefonált.

A rendőrök az elkövetőket hamarosan előállították.

– Csoportos rablásért 5-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, fiatalkorúak esetében a büntetés ennél rövidebb tartamú szabadságvesztés, felfüggesztett szabadságvesztés, vagy javítóintézeti nevelés lehet – jegyezte meg a szóvivő.

HBN








hirdetés