Tímárháztól sportparkokig – Ez várható a debreceni közgyűlés következő ülésén

Újra összeül a debreceni közgyűlés
Újra összeül a debreceni közgyűlés - © Fotó: Matey István
Debrecen – Valószínűleg Gemza László Péter lesz a debreceni Csokonai Színház új igazgatója.

  • Kézműves alkotóházzá alakítanák a debreceni Nagy Gál István utcában található Tímárházat, új oktatótermeket és látványműhelyeket is létrehoznának. A beruházásra 120 millió forintot nyert a Debreceni Művelődési Központ pályázaton – derül ki egy, a debreceni önkormányzat csütörtöki közgyűlése elé kerülő javaslatból.
  • Ezenkívül várhatóan arról is szavaznak majd a képviselők, hogy úgynevezett NépmesePont lesz a Józsai Közösségi Házban. A projekt célja a mesélés, a népmesemondás, a meseismeret népszerűsítése a gyerekek, a szülők, a nagyszülők és a pedagógusok bevonásával.
  • Szintén a közgyűlés napirendjére kerül a Csokonai Színház új igazgatójának megválasztása. A javasolt személy az egyetlen pályázó: Gemza László Péter, az intézmény jelenlegi művészeti vezetője.

Csütörtökön tartja soron következő ülését a debreceni önkormányzat közgyűlése, melynek napirendjén ezúttal várhatóan elsősorban a helyhatósághoz köthető cégek üzleti beszámolói szerepelnek majd.

Minden bizonnyal az ülés elején foglalkoznak majd a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2017. évi pénzügyi beszámolójával. Ebben egyebek mellett az áll, hogy a cég követelésállományának nagy része (1 milliárd 331 691 millió forint) vevőkövetelés. A társaság minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy behajtsa ezen tartozásokat – olvasható az anyagban.

Egy másik üzleti beszámolóból az derül ki, hogy a debreceni autóbuszos tömegközlekedést biztosító Cívisbusz Konzorcium tavaly 1 milliárd 238 millió forint veszteséggel zárt. A villamos- és a troliüzemeltetés hiánya a múlt évben 732 millió forintot tett ki.

NépmesePont születhet

A közgyűlés elé kerül, hogy úgynevezett NépmesePontot hozna létre a Debreceni Művelődési Központ (DMK) a Józsai Közösségi Házban. A Mesés hagyományaink című projekt keretében a Hajdú-Bihar megyei nevelési-oktatási intézményekkel együttműködve biztosítanák a tanulók részére a magyar népmesék által történő kompetenciafejlesztést.

A projekt célja a mesélés, a népmesemondás, a meseismeret népszerűsítése a gyerekek, a szülők, a nagyszülők és a pedagógusok bevonásával. A DMK a NépmesePontot pályázaton nyert 78 millió forintból hozná létre. Szintén pályázaton nyert pénzből felújítaná, átalakítaná a Nagy Gál István utcai Tímárházat a Debreceni Művelődési Központ.

hazLegutóbb ínycsiklandó Hajdúsági ínyenc napnak is otthont adott a kézműves hagyományőrzők közösségi háza | Fotó: Matey István

A beruházás révén regionális szerepű népi kézműves alkotóházat hoznának létre, ahol új oktatótermeket és látványműhelyeket alakítanának ki. A több mint 100 éves épület renoválására 120 millió forintot költenének. Minden bizonnyal Gemza László Péter lesz a debreceni Csokonai Színház új igazgatója. A megbízatásról szóló előterjesztésben az szerepel, hogy Gemza egyedül pályázott a Ráckevei Anna távozásával megüresedett igazgatói székre.

Két éve művészeti vezető

Gemza László Péter 1993-ban a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát, majd a francia Clermont Ferrand 2 Blaise Pascal Egyetemen mesterdiplomát kapott. A Csokonai Színházban 2010-től 2013-ig koreográfusként dolgozott, majd 2013 és 2016 között igazgatóhelyettes és művészeti vezető volt. 2016 február 24. óta ő a művészeti vezető.

A pályázó oktat is, hiszen 2011-től 2015-ig a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, 2017-től a Károli Gáspár Református Egyetemen tanárként dolgozik. Rendezőként, koreográfusként és táncosként jelentős színházi munkákban vett és vesz részt. Művészeti tevékenysége során kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki. Rendszeresen dolgozott Franciaországban, tanított és műhelymunkát vezetett amatőr és hivatásos táncosok számára.

Dolgozott iskoláskorú gyerekekkel, szociálisan hátrányos helyzetben lévő fiatalokkal és elítéltekkel. Felsőfokú francia és középfokú angol nyelvtudással rendelkezik.

Kondigépek Józsán is

Valószínűleg a csütörtöki közgyűlés vége felé kerül napirendre az a javaslat, mely szerint újabb 5 sportpark létesülne Debrecenben. (A közelmúltban a Hajó és a Vak Bottyán utcán építettek ilyeneket.)

A terv szerint állami pénzből most a Nagysándor-telepen, a Furulya utca elején, a Hatvan utcai kertben, a Bartók Béla út 76. szám alatt, az Erzsébet utcai közparkban, a Kandia utcai játszótéren, valamint Józsán, a Gönczy Pál utcára tervezett sportcentrumban lesznek majd ezek.

A karbantartásukról az önkormányzatnak kell gondoskodnia majd.

Testvériség Északkelet-Moszkvával

Újabb testvérvárosa lesz Debrecennek. 2017. november 22-én orosz delegáció érkezett Moszkvából Debrecenbe, melyet Valerij Jurjevics Vinogradov, Moszkva Északkeleti közigazgatási körzetének prefektusa vezetett.

Az utazásnak elsősorban az volt a célja, hogy Moszkva Északkeleti közigazgatási körzetének önkormányzata és Debrecen önkormányzata között testvérvárosi kapcsolat alakuljon ki.

Júniusban az önkormányzat delegációja Moszkvába utazik, ahol többek között helyi gazdasági és kulturális szakemberek részvételével tartandó tanácskozáson vesznek részt. A prefektussal történő találkozó során írják alá a testvérvárosi szerződést melyben a felek vállalják, hogy a jövőben a gazdaság, a kultúra, az idegenforgalom, az oktatás, a sport és a műemlékvédelem területén együttműködnek.

OCs