Tilos eltüzelni a kerti hulladékot: akár 60 ezerre is büntethetnek a szabálytalan égetésért

Ezt a kültéri tüzet is a lánglovagoknak kellett eloltaniuk
Ezt a kültéri tüzet is a lánglovagoknak kellett eloltaniuk - © Fotó: katasztrófavédelem
Debrecen – A tarlóégetést tíz nappal korábban engedélyeztetni kell a katasztrófavédelemnél.

A tavaszias időjárása egyre többeket csal ki a kiskertekbe, ahol hozzáláttak a télen elszáradt avar és a metszés során keletkező fölösleges száraz ágak, gallyak elégetéséhez. Csakhogy ezt sokan felelőtlenül teszik. Már az előző hétvége óta több ilyen tűzesethez riasztották a tűzoltókat Hajdú-Bihar megyében.
Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhetőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy belterületen csak ott lehet kerti zöldhulladékot égetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Ilyen esetben is csak a rendeletben meghatározott időben szabad égetni.

Információink szerint Debrecen közigazgatási területén tilos az avar és a kerti hulladék elégetése. A polgármesteri hivatal szerint ennek az az indoka, hogy a város geológiai értelemben mélyedésben fekszik, így a légszennyező anyagok megülepedhetnek.

A tarlóégetés szabálya

A tűzoltóság felhívta a figyelmet arra, hogy a kül­területi tarlóégetést és a vágott növények égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztetni kell a helyi katasztrófavédelmi kirendeltséggel. Szintén fontos, hogy a szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Amennyiben feltámad a szél, azonnal abba kell hagyni az égetést, és oltsuk el a tüzet – zárul a tűzoltók tanácsainak sora.

HBN–OCs


Jelentős a bírság összege

A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtható. Ha valaki a kertjében úgy éget zöldhulladékot, hogy azt nem engedi önkormányzati rendelet, vagy nem a meghatározott időben végzi, az 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedő bírságra számíthat. Aki engedély nélkül éget külterületen, az 50 ezer forinttól fél millió forintig terjedő büntetést kaphat. Ha az égetés során akkora tűz keletkezik, ami miatt a tűzoltóknak be kell avatkozni, 20 ezer forinttól 3 millió forintig is terjedhet a bírság összege.


A tilalom ellenére rengeteg a tűz Hajdú-Biharban

Péntek óta van érvényben országos tűzgyújtási tilalom, sokan mégsem vesznek erről tudomást. A katasztrófavédelem szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénk tűzoltói vasárnap 19 eseményhez vonultak ki, melyek nagy része avartűz volt.








hirdetés