Tilos a szabadságos izraeli katonánknak Törökországba utazniuk

Megtiltotta Izrael a katonáinak, hogy a szabadságukon Törökországba utazzanak – közölte az izraeli antiterrorista hivatal.

A tilalom összefügg a május 31-i súlyos incidenssel, amelyben kilenc török, köztük egy kettős állampolgárságú török-amerikai halt meg, miután a Gáza felé tartó Szabadság Flottilla nevű konvoj egyik hajójának fedélzetére hatoltak be izraeli tengerészgyalogosok.

A közvetlenül a kormányfő, Benjamin Netanyahu alá tartozó antiterrorista hivatal bejelentése szerint az utazási tilalom vonatkozik a tartalékos katonákra is, akik esetleg Törökországba, az izraeliek egyik kedvelt üdülési helyére akartak menni. Az intézkedés a korábbi még szoros szövetségnek számító izraeli-török viszony elmérgesedésének következménye.

Az izraeli hatóságok már a múlt héten felszólították az izraeli állampolgárokat, hogy tegyenek le törökországi utazási terveikről, mivel veszélynek lehetnek kitéve a május 31-i esemény után kialakult Izrael-ellenes hangulat miatt. A török kulturális és turisztikai miniszter, Ertugrul Gunay szerint legalább 200 ezer izraeli mondta le eddig a törökországi utazását.

– Független Hírügynökség –








hirdetés