Till Attiláék a Méltóság mezején

Till Attiláék a Méltóság mezején
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Fenyvesi Zoltán, a Tiszta szívvel című film főszereplője és a rendező, Till Attila is megtisztelte jelenlétével az alkotás múlt pénteki vetítését a debreceni Apolló moziban.

A filmet és az azt követő kerekasztal-beszélgetést a Méltóság Hete program keretében láthatták, hallgathatták meg az érdeklődők. Till Attila filmje egy kerekesszékes bandáról szól, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy kerekesszékes bérgyilkossal. Az akció-vígjáték a szórakoztatáson abba is betekintést enged, hogy miként lehet méltó módon megvívni a kerekesszékes mindennapok kihívásait. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült, tavaly tavasszal bemutatott alkotás megnyerte az osztrák Let’s CEE Filmfesztivál legjobb játékfilmnek járó Uránia Csillaga-díját (a szakmai zsűri döntése alapján). A Tiszta szívvel volt az, amit Magyarország a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában bocsátott az Oscarra, de végül kihullott az előzetes rostán.

HBN|Fotó: Magánarchívum








hirdetés