„Ti fiak vagytok, az én gyermekeim”

Akt.:
Pünkösdi istentiszetel a Nagytemplomban
Pünkösdi istentiszetel a Nagytemplomban - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A legelső pünkösd egyedi audíció és vízió, egyfajta csodaélmény volt. Bár a külsőségek megismételhetetlenek, azonban a lélek áradása kortalan – Fekete Károly ezekkel a szavakkal vezette fel pünkösdi evangéliumát vasárnap a Nagytemplomban.

Hozzátette, sajnos sokféle üzemzavar van bennünk, sok-sok éket vertünk magunk és Isten közé. Kifejtette, három fordulat szükséges ahhoz, hogy problémáink ellenére ismét lelkünkbe tudjuk fogadni az Urat: szolgalelkűségből fiúságba kell lépnünk („Isten azon munkálkodik, hogy felnyissa szolgaságunk zárait.”), némaság helyett kiáltanunk szükséges („Fontos, hogy megszólaljon bennünk a Szentlélek, ez hangol minket szeretetre.”), nincstelenségünk pedig nem szeghetik kedvünk, hiszen az Úr örökösökké tesz minket („A Szentlélek arról üzen, hogy otthont lelhetünk az égben.”).

– A példa örök társunk, jogaink kivívója, a győztes Krisztus: szenvedő szolgából fiú, elnyomott emberből kiáltó megváltó, kisemmizettből minden hatalom örököse lett – fogalmazott Fekete Károly, aki arra is emlékeztette az egybegyűlt híveket, hogy május 22-én ünnepeljük a Református Egység Napját, amely határokon túlnyúlóan hirdeti a magyar reformátusok összetartozását.

HBN-VÉZS








hirdetés