The New York Times: robbanószerkezetet küldtek Hillary Clintonnak és Barack Obamának is

Hillary Clinton és Barack Obama
Hillary Clinton és Barack Obama - © Fotó: AFP / Mandel Ngan
Washington – Robbanószerkezetet küldtek Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és Barack Obama korábbi elnök címére is – értesült a The New York Times című lap szerdán.

A robbanószerkezetet mindkét politikus esetében az irodájukba küldték, és a levelek között találták meg.

A The New York Times meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a robbanószerkezetek a Soros György lakására hétfőn küldött csőbombához hasonlatosak.

A rendőrség már vizsgálja az ügyet, közleményt egyelőre nem adtak ki, és a hatóságok egyelőre nem is kommentálták a történteket.

Hétfőn Soros Györgynek a New York államban lévő Katonah településen lévő villájának postaládájában helyeztek el robbanószerkezetet, amelyet az egyik alkalmazott talált meg.

Az esetet terrorcselekménynek minősítették, a vizsgálatban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is részt vesz, és keddtől terrorelhárító szakembereket küldtek minden olyan New York-i helyiséghez, amelynek bármi köze is van Soroshoz.

– MTI –


Robbanószerkezetet találtak Soros György házánál
Washington - Robbanószerkezetet találtak hétfőn délután Soros György házánál a levélládában - jelentette internetes oldalán a The New York Times című napilap. A rendőrség közölte: a robbanószerkezet nem lépett működésbe, azt semlegesítették. Az incidens Sorosnak a New York államban...