Thaiföld a határvédelem erősítésével készül a mianmari választásokra

Thaiföld megerősítette a mianmari határ őrzését, mert attól tartanak, hogy etnikai zavargások törnek ki a választásokra készülő szomszédban – közölte hétfőn a thai hadsereg.

A Mianmart (korábbi nevén Burma) irányító katonai junta a novemberi választásokra készülve igyekezett a lázadó etnikai fegyvereseket a határőrségbe beolvasztani, de ezt több csoport is elutasította.

A thaiföldi hatóságok főleg a mianmari Karen állam és Thaiföld határvidékén erősítették meg a határvédelmet, ahol helyi etnikai csoportok továbbra is harcolnak a mianmari kormány ellen. Ezt a thaiföldi hadsereg egyik parancsnoka közölte az AFP francia hírügynökséggel.

A parancsnok elmondása szerint a november hetedikei választásokig lesznek érvényben a szigorított ellenőrzések, de ha a helyezet úgy kívánja, meg fogják hosszabbítani. A cél az, hogy megakadályozzák etnikai lázadók átszivárgását Thaiföldre, valamint azt, hogy Mianmarba fegyvereket csempésszenek – közölte a parancsnok.

– Független Hírügynökség –