Tetten érték a bagaméri tolvajt

Tetten érték a bagaméri tolvajt
© Fotó: police.hu
Bagamér – Elfogták és előállították azt a helyi férfit, aki egy bagaméri házból különböző szerszámokat, használati tárgyakat tulajdonított el.

A Vámospércsi Rendőrőrs nyomozói 2016. március 19-én 15 óra 45 perckor járőrözésük során észrevették, hogy egy bagaméri lakóház egyik ablakát betörték. A rendőrök ezért körbejárták a házat és kívülről észlelték, hogy valaki ott korábban értékek után kutatott. Odabent észrevettek egy 51 éves helyi lakost, aki kérdésükre elmondta, hogy lopási szándékkal ment be a házba.

A nyomozók a többszörösen büntetett előéletű férfit elfogták és előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre. A bagaméri férfi kihallgatásakor elismerte, hogy már korábban is volt ebben a házban, ahonnan egy sarlót, egy szőnyeget, bútorlapokat és asztalterítőket tulajdonított el.

A férfivel szemben – őrizetbe vétele mellett – lopás megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés