Tételesen visszautasítja a vádat

Földmunkákkal megkezdődött a nyugati kiskörút második szakaszának kivitelezése, változott a forgalmi rend!!
Földmunkákkal megkezdődött a nyugati kiskörút második szakaszának kivitelezése, változott a forgalmi rend!! - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A polgármesteri hivatalnál összeszedték, hogy miért kerül többe a második ütem.

A nyugati kiskörút és a 4-es főút (Erzsébet utca) jelzőlámpás kereszteződése, az azzal járó út- és járdaépítés összesen 250 millió forintos költsége „csak” az egyik tétel azok közül, amelyek miatt a körút most kialakítandó második szakasza (az Arany János és az Erzsébet utcák között) jóval többe kerül, mint a Hatvan utcától az Arany Jánosig tartó első. Papp László, Debrecen fideszes polgármestere a Demokratikus Koalíció korrupciós vádjaira reagálva elkészíttette a két ütem kivitelezési költségének összehasonlító elemzését. A Napló rendelkezésére bocsátott anyag szerint a 2012-ben átadott első ütem bruttó 1,58 milliárd forintba került (nem 1,2 milliárdba, ahogy az ellenzéki párt állítja), míg a másodikat 2,71 milliárdból kívánják megvalósítani.

Zajvédő alak, kamerák

A durván 1,1 milliárd forintos különbözet a kimutatás szerint egy sor tényezőből áll össze. Így jelentős különbség, hogy míg az első ütemben nem kalkuláltak tartalékkerettel az esetlegesen felvetődő pótmunkák fedezetére, addig most 247 millió forinttal igen.

A 2011-es kivitelezési szerződéshez képest a mostani, 2015-ös esetében számottevő tétel a beton-útalap, az aszfalt alap-, kötő- és kopóréteg kialakítása során használt anyagok árnövekedése, ez összességében 141 millió forintot jelent (bizonyos anyagok ennyi idő alatt is duplájára drágultak!). A második, fél kilométeres szakaszon 102 milliós értékben zajvédő falat húznak, támfal-átépítés történik és térfigyelő kamerákat helyeznek el, míg korábban nem készült ilyesmi, miként szennyvízcsatorna sem épült, ami most további 24 milliós költség.


Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

Komoly, 290 milliós tétel a két ütem közötti műszaki tartalomnövekmény költsége (közművezetékek kiváltására, ivóvízvezetékkel, elektromos kábelekkel, közvilágítással, gyengeáramú távközlési vezetékekkel, gázvezetékekkel, a csobogók vízgépészeti és műtárgyaival kapcsolatos, valamint az öntözőrendszerekkel kapcsolatos munkák) és még többet is sorolhatnánk.

Papp László emlékeztetett: a közgyűlés többször foglalkozott a második ütem anyagi fedezetével, s annak biztosítására – legutóbb decemberben – a Demokratikus Koalíció tagjai is igennel szavaztak.

HBN








hirdetés