Helyi közélet

2013.04.09. 15:13

TörDElő 2013 - IV. Tésztahíd építő verseny csütörtökön!

Debrecen - Immáron IV. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építőmérnöki Tanszéke a tésztahíd építő versenyt, melyre idén először középiskolás csapatok is nevezhettek, neveztek.

Debrecen - Immáron IV. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építőmérnöki Tanszéke a tésztahíd építő versenyt, melyre idén először középiskolás csapatok is nevezhettek, neveztek.Az idei verseny remélhetően újra megtölti majd a Műszaki Kar nagy előadóját, a korábbi években is hatalmas érdeklődés volt a verseny iránt. Ezévtől a verseny TörDElő 2013 néven folytatja a karon a már hagyománnyá vált eseményt, ugyanis már a világbajnokságon használt szabályok figyelembevételével zajlik a verseny, valamint középiskolások is részt vehetnek. (A korábbi években fele ekkora fesztávú és jóval könnyebb hidak voltak az eltörendő szerkezetek). Az előírt áthidalandó fesztáv pontosan 1 méter, a tésztahíd tömege pedig nem lehet több, mint 1000g, azaz 1kg.

A világrekordot jelenleg az Óbudai Egyetem hallgatói tartják, 611,8kg terhelésnél robbant szét szó szerint a szerkezetük, ez azt jelenti, hogy a boltokban kapható tésztából épített híd saját tömegének több, mint 600 szorosát bírta ki! Persze az építésnél gondosan figyelni kell az illesztésekre, tészta minőségére, formájára, stb, mindemellett a ragasztó helyes megválasztása és megfelelő alkalmazása is döntő momentum, nem is beszélve még magáról a hídról, a szerkezetéről, tervezésről.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karának egyik csapata tavaly indult először a világbajnokságon ahol rögtön a 3. helyezést érték el, méltán lehetünk büszkék a debreceni hallgatókból álló Barilla team-re. A mostani versenyen ők is jelen lesznek, mint házigazda! Az Építőmérnöki Tanszéknek nem titkolt célja, hogy minél profibb csapatokat neveljen, akik később a világbajnokságon is eredményesek lehetnek.

A verseny helye: 4028 Debrecen, Ótemető utca 2-4. 319-es előadó

A verseny időpontja: 2013.04.11. 14:00 (mérlegelés, hídátvétel 12:00-tól 13:30-ig)

A szervezők várnak sok mindenkit szeretettel!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában