Testvérvárosukat, Csíkszentdomokost fogadták

Testvérvárosukat, Csíkszentdomokost fogadták
© Fotó: Dandé Melinda, Csordás Csaba
Hajdúsámson – A program célja a közös kulturális örökség és hagyományok ápolása és találkozási pont az alkotók és lakosság között.

A település idén nyert a Bethlen Gábor Alap testvértelepülési programok és együttműködések pályázatán, így lehetőség nyílt arra, hogy szeptember 25. és 27. között egyik testvértelepülésüket, Csíkszentdomokost fogadhassák.

Mivel a projekt az együttműködés erősítésére törekszik, a látogatást Csíkban is megismételték azzal a nem titkolt céllal, hogy erősítsék a már meglévő kapcsolatokat, másrészt teret nyissanak a visszaszorult hagyományőrző tevékenységek újbóli felelevenítésének.

– Eseménydús három napot töltöttek a csíkiak nálunk, meglátogattuk az Országházat, ahol ama megtiszteltetésben volt részünk, hogy a Márton Áron Konferencián – Márton Áron Csíkszentdomokos szülöttjeként és Erdély katolikus püspökeként sokat tett a magyarság összefogásáért, fennmaradásáért, munkásságáért és önzetlenségéért „boldoggá” és szenté avatását készítette elő a konferencia – az országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor Csíkszentdomokost követően Hajdúsámsont is köszöntötte a megjelentek között.

Fotó: Dandé Melinda, Csordás Csaba Fotó: Dandé Melinda, Csordás Csaba ©

Meglátogattuk a Nagyerdei Stadiont, részesei lehettünk a DEAC-Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. megyei I. osztályú felnőtt bajnoki mérkőzésnek, ahol 2-4-re nyertek focistáink. Református lelkészünk, Lovász Krisztián áldotta meg testvérkapcsolatunkat a vasárnapi istentisztelet alkalmával, előtte Tarné Hajdú Judit, kulturális intézményünk igazgatónője mutatta be értékeinket, büszkeségeinket. Végezetül Hadházon ehettünk egy jót a káposztás napok alkalmával, önkormányzati csapatunk várt minket a finom rántott-töltött káposztával – tájékoztatott Dandé Lászlóné alpolgármester.

HBN

 








hirdetés