Testvéri szeretet?

Hajdúsámson, Debrecen – A Készenléti Rendőrség beosztottjai intézkedtek azzal a férfival szemben, aki testvérét bántalmazta.


A Készenléti Rendőrség járőrei 2014. február 18-án 1 óra körüli időben, Hajdúsámsonban láttak el szolgálatot, amikor állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy az egyik háznál családi vita volt, amelyben megsérült egy férfi.

A rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki elmondta, hogy a sértettet saját testvére bántalmazta.

A járőrök otthonában elfogták és a kapitányságra előállították a helyi lakost, aki azt mondta a rendőröknek, hogy testvére megrongálta a televíziót, amely miatt ő egy fadarabbal többször megütötte bátyját, aki emiatt megsérült.

A 39 éves férfi ellen súlyos testi sértés elkövetésének gyanúja miatt büntető feljelentést tettek az egyenruhások.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés