Testvéreit vendégeli meg a hétvégén Hajdúdorog

Hajdúdorog – Pénteken kezdődött, és egészen október 9-éig tart az idén immár kilencedik alkalommal megrendezett Hajdúdorogi Kulturális Napok, amely egyben testvérvárosok találkozója is lesz.

Az esemény mottója ebben az évben a barátság. Ennek szellemében állították össze az értékes, stílusos, szórakoztató, bemutatkozó rendezvényeket. A résztvevők így barátokká válhatnak a sportrendezvényeken; megismerhetik az igaz barátság jelentőségét a színházi előadás kapcsán; egy osztály összetartozását a mesék világán keresztül; a kiállítás segítségével pedig életre kelthetik emlékeiket, felidézve sok-sok örömteli percet. Persze a vendégek a zene szárnyain még közelebb kerülhetnek egymáshoz, hiszen a közös és öröméneklés mindig lelket gyönyörködtető.

A program kapcsán rendhagyó módon, nem az iskolapadban, hanem a szabadban, a könyvtár olvasótermében vagy a varázsszőnyegén, illetve a múzeumi egység kiállítóterében juthatnak a látogatók értékes információkhoz, tudáshoz.

HBN








hirdetés