Terrorizmus – Elengedték a Berlinben terrorgyanú miatt őrizetbe vett embereket

Berlin – Szabadlábra helyezték azt a három férfit, akit terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön Berlinben.

A német fővárosban csütörtökön több helyszínen razziát tartottak, amelynek során őrizetbe vettek egy tunéziai és egy szíriai férfit, aki a hatóságok gyanúja szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet befolyása alá került, és kitervelt egy Dortmunban végrehajtandó támadást – írta pénteken a BZ című berlini lap online kiadásában.

Az üggyel összefüggésben csütörtökön házkutatást tartottak két menedékkérőket befogadó állomás egy-egy szobájában is, és őrizetbe vettek egy tunéziai férfit.

Pénteken mindhárom férfit szabadlábra helyezték, mert nem tártak fel megalapozott gyanút alátámasztó adatot. Ugyanakkor továbbra is gyanúsítottként tartják számon őket, és folytatják a nyomozást – mondta a BZ-nek Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.

Az eljárás változatlanul súlyos, államellenes bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt zajlik, az eljárás alapját pedig egy merénylet formálódó tervére utaló “konkrét értesülések” képezik – mondta szóvivő. Hozzátette, hogy lefoglaltak több adathordozót, és most ezek tartalmát elemzik.

– MTI –








hirdetés