Termelők és fogyasztók helye

Akt.:
A termelői piac megnyitóján Hajdúböszörményben a Piaci Vigasságok idei rendezvényén.
A termelői piac megnyitóján Hajdúböszörményben a Piaci Vigasságok idei rendezvényén. - © Fotó: Horváth Tamás
Hajdúböszörmény – Második alkalommal rendezték meg a Piaci Vigasságokat a vásárcsarnok területén.

A termelői piacnak fontos létjogosultsága van a multikkal szemben, hiszen Hajdúböszörmény kiváló termőfölddel és jelentős földterülettel rendelkezik, a lakosok többsége kötődik valamilyen módon a mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez – jelentette ki Fórizs László alpolgármester a közelmúltban a termelői piac megnyitóján. Hozzátette, a képviselő-testület jól döntött arról, hogy növeljék az eladók és a vevők elégedettségét; új kapcsolatteremtési helyszínt biztosítsanak, ahol a termelők értékesíthetik termékeiket, a fogyasztók pedig hozzájuthatnak a minőségi áruhoz.

Újabb fejlesztés szükséges

Hubai Imre, a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara alelnöke megfogalmazta, továbbra is fejlesztésekre és összefogásra van szükség, hogy a gazdálkodók minél magasabb szinten tudják feldolgozni termékeiket. Így több minőségi és egészségesebb élelmiszer juthat a termelők kezéből a fogyasztók asztalára. Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta, örül annak, hogy támogathatják a gazdálkodókat.

Azokat az őstermelőket várják a piac területére, akik maguk állítják elő és dolgozzák fel termékeiket . Szólt arról is, hogy a fogyasztók ezeken a vásárokon találkozhatnak helyi termékeinkkel, értékeinkkel, hungarikumainkkal, melyek öregbítik kultúránkat és Hajdúböszörmény hírnevét.

Gulya Mátyás, a Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető igazgatója kiemelte, a közel félmilliárdos beruházás kapcsán csütörtökönként 14 és 18 óra között, 600 négyzetméteren, 80 standon térítésmentesen kínálhatják termékeiket a térségből érkező és termelői igazolvánnyal rendelkező árusítók.

HBN








hirdetés