Teréz körúti robbantás – Németh Szilárd: teljesen biztos, hogy az elkövetőt fogták el

Budapest – Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van – mondta a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke újságíróknak.

Németh Szilárd az ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva közölte: az elkövető a rendőrség mint intézmény ellen hajtott végre tervezett és előkészített támadást.

A gyanúsított nem működik együtt a hatóságokkal – tette hozzá.

Németh Szilárd közölte: tájékoztatást kaptak arról is, hogy a két sebesült rendőr fel fog épülni, és mindketten a rendőrség kötelékében maradnak.

A politikus elmondta: a szabályozás, amely lehetővé teszi a magyar terrorelhárító szerveknek a bírói engedély nélküli titkos megfigyelést, továbbra is hatályban van, az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése azt nem érinti.

Azt is külön kiemelte, hogy semmilyen nemzetközi jogszabály nem vonatkozik erre a témakörre, kizárólag ajánlások léteznek, és a bíróság is erre alapozta döntését.

Ennek a témának a kezelése nemzeti hatáskörbe tartozik – szögezte le a kormánypárti politikus.

Elmondta: beszámolót hallgattak meg a TEK keddi több helyszínen végrehajtott akciójáról is.

Az ügyben 12 ember került előzetes letartóztatásba, és “egy rakás” éles, illetve át- vagy visszaalakított lőfegyvert, robbanóanyagot foglaltak le a rendőrök. Németh Szilárd hangsúlyozta: a bőnyi rendőrgyilkosság nyomán hajtották végre az akciót.

Újságírói kérdésre, miszerint belföldről vagy külföldről szerezhették be a fegyverarzenált a gyanúsítottak, Németh Szilárd azt mondta: erről vannak információk, de azokat nem oszthatja meg a nyilvánossággal.

Arról is beszélt, hogy a szélsőjobboldali sajtóban felröppent egy álhír, miszerint Áder János köztársasági elnök rokona a bőnyi gyilkosságot elkövető Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójának.

Az államfő ezzel kapcsolatban közvetlenül az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, amely a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak (TIBEK), illetve a Terrorelhárítási Központnak a segítségével azonnal, soron kívül elvégezte az államfő nemzetbiztonsági átvilágítását, és a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen egyértelművé vált mindenki számára, hogy Áder Jánosnak semmilyen rokoni kapcsolata és semmilyen egyéb kapcsolata nincs a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjével.

Németh Szilárd közölte: kezdeményezte a testület ülésén, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottsággal együttes ülésen hallgassák meg Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját arról, milyen szélsőjobboldali és paramilitáris szervezetek vannak Magyarországon és azoknak van-e kapcsolata a magyar és a nemzetközi politikával.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta: a kormánypárti képviselők nem járultak hozzá, hogy a testület foglalkozzon a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterről megjelent információkkal.

Szerinte ezeknek az információknak az ország külgazdasági és nemzetbiztonsági szempontjából is lehetnek releváns elemei, de a kormánypárt megakadályozta a napirendre vételt.

A Teréz körúti robbantással összefüggésben szintén azt emelte ki, hogy az elkövetőt elfogták, ugyanakkor hangsúlyozta: a cselekmény motívumáról keveset tudni, a nemzetbiztonsági bizottság pedig figyelemmel kíséri a nyomozást, és választ vár arra, hogy miért történt a bűncselekmény.

A bőnyi rendőrgyilkosság elkövetője nem áll kapcsolatban közjogi méltósággal, és “politikai kapcsolatban sem áll az elkövető parlamenti párttal, vagy közjogi méltósággal” – szögezte le. A Magyar Nemzeti Arcvonalról újságírói kérdésre elmondta: létező szervezetről van szó, pár tucat taggal, de az elmúlt években visszaszorult a tevékenysége, megcsappant a tagsága és működési nehézségekkel küzd. Hozzátette: ez helyes, mert ilyen szervezetnek nincs helye jogállamban.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja árulkodónak nevezte, hogy a kormánypárti képviselők megakadályozták a Rogán-ügy nemzetbiztonsági bizottság előtti tárgyalását, amiből arra következtetett: el akarják tusolni azt, és ehhez a nemzetbiztonsági bizottságot is eszközként használják fel.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével kapcsolatban az ellenzéki politikus a bírói engedély nélküli titkos megfigyelésre vonatkozó szabályozás változtatásának szükségességét emelte ki. Hozzátette: egyetért a bírósági döntéssel abban, hogy a politikától függetlennek kell lennie annak, aki szentesíti egy ilyen titkos megfigyelés megindítását.

A Magyar Nemzeti Arcvonallal összefüggésben azt hangsúlyozta: véleménye szerint akkor nyugodhat meg mindenki, ha a szervezetet sikerül maradéktalanul felszámolni.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja szerint a szerdai nemzetbiztonsági bizottsági ülés “semmilyen extra információval nem szolgált”.

A politikus utalva a titkosszolgálati beszámolókra, rögzítette: a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán elhangzott, hogy az ügyben nem lelhető fel politikai szál, pláne nem parlamenti párthoz köthető. Megjegyezte: “lesz dolga a Fidesz propagandagépezetének, hogy hogyan kösse majd össze a Magyar Nemzeti Arcvonalat, akár annak valamelyik tagját a Jobbikkal”.

– MTI –








hirdetés