egyszmélyi döntés

2020.06.09. 13:22

Fidesz: Karácsony lenullázta négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét

Így nem lehet vezetni a nemzet fővárosát – jelentette ki Csepel polgármestere.

Karácsony Gergely főpolgármester politikai döntést hozott, amikor lenullázta négy, nem baloldali vezetésű kerület útfelújítási keretét – jelentette ki Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az erről szóló sajtótájékoztatót közösen tartotta a négy érintett önkormányzat vezetője, Borbély Lénárd mellett Kovács Péter, a XVI. kerület, Horváth Tamás, a XVII. kerület kormánypárti polgármestere és Bese Ferenc, a XXIII. kerület független vezetője.

Borbély Lénárd közölte: Karácsony Gergely a járvány nyomán kieső bevételekre hivatkozva egyszemélyi döntéssel módosította a főváros 2020 és 2023 közötti útfelújítási programját. Mindennek nyomán már kivitelezés előtt álló, a szükséges engedélyekkel rendelkező beruházások maradnak el a négy, nem baloldali vezetésű kerületben – tette hozzá.

Csepelen négy útszakasz felújítása, továbbá egy P+R parkoló és egy három kerületet összekötő kerékpárút kialakítása marad el – mondta.

Így nem lehet vezetni a nemzet fővárosát – jelentette ki -, ezért azt kérik Karácsony Gergelytől, hogy egy kerületet se rekesszen ki a fejlesztésekből.

Kovács Péter arról számolt be, hogy a XVI. kerületben két, a szükséges engedélyekkel már rendelkező beruházás marad el. Hangsúlyozta: reméli, hogy a főpolgármester „észhez tér”, és visszatér a szakmai alapú munkához. A Fővárosi Közgyűlésben kérni fogja a döntés felülvizsgálatát – közölte.

Horváth Tamás arról számolt be, hogy Rákosmentén lámpás csomópontok, valamint a kamionforgalmat a sűrűn lakott területről elterelő összekötőút megvalósítása marad el.

A döntés annál inkább fájdalmas, mert az önkormányzat már elköltött 150 millió forintot a beruházás tervezésére

- fűzte hozzá.

Bese Ferenc szintén úgy vélekedett, hogy szakmaiatlan döntést hozott a főpolgármester, ami visszaveti Soroksár fejlődését, ezért személyes egyeztetést kezdeményezett Karácsony Gergellyel.

Borbély Lénárd kérdésre válaszolva azt mondta: Tarlós István úgy adta át a fővárost, hogy megvolt a forrás a Lánchíd felújítására; nem érti, hogy hová lett a pénz.

Kovács Péter, arra a felvetésre, hogy mindeközben a Bajnai Gordon volt miniszterelnök XII. kerületi villájához vezető út megújul, úgy reagált: valószínűleg „a haverok hátsó szobákban, félhomályos világítás mellett összedugták a fejüket”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában