"Témahét" – Pályaválasztás- Életpálya építés Hajdúnánáson

témahét
témahét
A 8. osztályos gyerekeknek évről-évre gond 14 évesen dönteni arról, hogyan tovább az általános iskolai tanulmányok után. A szülők, a felnőttek segítsége elengedhetetlen ebben a témában. Ehhez nyújt segítséget a 2. alkalommal megrendezett “Témahét” – Pályaválasztás- Életpálya építés- elnevezésű rendezvény a Barcsa iskolában.

A hét minden napján a hagyományostól eltérő módon és formában dolgozták fel ezt a témakört a diákok. A hét első napján a város több munkahelyére látogattak el, ahol különböző szakmákkal ismerkedhettek meg. Tapasztalataikat plakát formában jelenítették meg,melyet az iskola galériájában minden érdeklődő megtekinthet, valamint előadás formájában felkészültek arra, hogy társaikkal is megosszák a legfontosabb információkat.

 

Egyéni beszámolóval is felkészültek arra, hogy bemutathassanak egy-egy szakmát

A két osztály 8 csoportban összesen 14 helyszínre látogatott el, ahol elmondásaik alapján mindenhol szeretettel fogadták őket és készséggel álltak rendelkezésükre. A hét során minden tanítási órán érintették a témát, s egyéni beszámolóval is felkészültek arra, hogy bemutathassanak egy-egy szakmát. Kedden a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa tartott nekik előadást, ahol önismereti- pályaismereti teszteket is kitölthettek a diákok. Szerdán délután Pályaválasztási Szülői értekezletet tartottak, ahol 5 intézmény képviselői mutatták be a szülőknek az iskolájuk által kínált  lehetőségeket. Pénteken tartották a projektzárást, ahol megtekinthették a hét elkészült “termékeit”, a plakátokat és az egyéni beszámolókat, s  a csoportok beszámolhattak heti tevékenységükről.

Hasznos volt a gyereke számára ez a “Témahét”

A hét során a felkészítő-segítő szaktanárok arról számoltak be, hogy hasznos volt a gyereke számára ez a hét: fejlődött kérdéskultúrájuk a célzott riportok kapcsán, a szervező- és rendezőképességük, az önálló ismeretszerzési képességük. Nőtt önbizalmuk, magabiztosságuk, a csoportmunkák során pedig erősödött az egymásra odafigyelési képességük. A sok pozitívum mellett a rendezvény  remélhetőleg legfőbb célját is elérte a szervezők – és szülők – reményei szerint: sikerült a gyerekeknek ötleteket adni további céljaik megvalósításában.

Fekete Andrea








hirdetés