Teljes hosszában egyirányú a Szent Anna és a Miklós utca

Teljes hosszában egyirányú a Szent Anna és a Miklós utca
© Illusztráció: Debreceni Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen – A belvárosi egyirányúsítási program harmadik napján a Szent Anna utca Sumen és Hajnal utca közötti szakaszán dolgoztak a kivitelezők.

Eső nem, de köd nehezítette az útburkolati jelek festését, azonban speciális gázmelegítők segítségével így is végeztek határidőre, azaz 16 órára az átalakításokkal. Nemcsak az útburkolati jelek kerültek helyükre, de az új táblák és a jelzőlámpák is.

Ez azt jelenti, hogy mostantól a teljes Szent Anna és Miklós utca egyirányúvá vált.

belvaros3_
Debrecen - Már csak néhány nap és alaposan megváltozik a forgalmi rend Debrecen belvárosában. Egy autóban elhelyezett kamerával végigjártuk az egyirányúvá váló Széchenyi- és Kossuth utcát, majd a szintén egyirányúvá alakuló Szent Anna - Miklós utcák felé vettük az irányt. Igyekszünk bemutatni a már ...

2017. november 24-én, pénteken reggel 8 órától egy újabb szakaszon, a Kossuth – Faraktár utcákon kezdődik meg a munka a Hajnal és a Burgundia utca között. A kivitelező reggel 8 órakor zárja le az érintett részt minden irányból, így a Nap utca és a Baross utca is zsákutca lesz pénteken napközben. Az eligazodást debreceni polgárőrök és közterület felügyelők segítik.

Nagy odafigyelést igényel az új forgalmi rend is a Szent Anna és a Miklós utcán, ezért az önkormányzat arra kér mindenkit, hogy ne megszokásból vezessen.

– Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata –


Kövesse élőben a debreceni közlekedési helyzetet a Waze térképének segítségével: