Teljes a Magyarország Szépe verseny döntős mezőnye

A Magyarország Szépe (Miss World Hungary) versenyzői a felkészítő táborban, a visegrádi Thermal Hotelben 2018. június 27-én
A Magyarország Szépe (Miss World Hungary) versenyzői a felkészítő táborban, a visegrádi Thermal Hotelben 2018. június 27-én - © MTI Fotó: Balogh Zoltán
Budapest – Megtartották az utolsó háziversenyt is, így már teljes a Magyarország Szépe döntős mezőnye, a 16 lányra a közönség is szavazhat.

A 22 éves Szakálos Dóra mazsorettezéssel nyerte meg a Magyarország Szépe felkészítő tábor utolsó háziversenyét, így megvan az a 16 lány, akik közül július 8-án este választják ki azt, aki Magyarországot a Miss World világversenyen képviselheti. A döntőt a Duna Televízió és Duna World csatorna élőben sugározza – hangzott el az M1 Híradójában.

Rogán Cecília, a verseny egyik szervezője elmondta: a legfontosabb szempont az, hogy a győztes Magyarországot méltó módon tudja majd képviselni a világversenyen, a szépség mellett a tehetség, a kisugárzás és a nyelvtudás is nagyon fontos szempont lesz a kiválasztásnál.

mo_szepe2Szakálos Dóra (k), az első, Noll Petra, a második (b) és Kovács Vivien, a harmadik helyezett a Magyarország Szépe (Miss World Hungary) utolsó, Miss Talent alversenyén a visegrádi Thermal Hotelben 2018. június 27-én | MTI Fotó: Balogh Zoltán

A gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök: először bikiniben, majd a labdarugó-világbajnokság ihlette kreatív tour ruháiban lépnek színpadra, ezután nemzeti öltözetben, végül estélyi ruhában láthatja a versenyzőket a zsűri és a közönség. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni.

A győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák.

A döntős mezőny kialakulásával egy időben elindult a műsor online szimpátia-szavazása is, a közönség ezen az oldalon vagy a MédiaKlikk Plusz applikáción szavazhat kedvencére. Az itt legtöbb szavazatot elérő lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

– MTI –