- A pályát feltárcsázzuk, gréderezzük, azaz besimítjuk és összetömörítjük – részletezte a munkafolyamatot idősebb Tabaka József, a Debrecen Speedway Se alelnöke. – Azért fontos most elvégezni e munkálatokat, hogy tavasszal, az első napsugarak megjelenésével egyből nekikezdhessünk az edzéseknek – tette hozzá.
A pálya téliesítésén felül sort kerítenek a napokban a takarításra és a szükséges karbantartási munkálatokra, így a korlátok, palánkok, kapuk, csúszólemezek és a kiszolgáló helyiségek körül is szorgos munka folyik.
Nézze meg a képeket! – Téliesítik a salakmotorpályát
Az alelnöktől azt is megtudtuk, hogy habár már tervezik a lelátók, a kerítés és a környezet rendbetételét, egyelőre még a légpalánkok anyagi terheit nyögik, így csak azok kifizetése után lesz lehetőség az újabb beruházásokra.
HAON