Téli Tárlat: 10 ezren nézték meg

Szombaton bezár a Miskolci Galéria Téli Tárlata. Az eredeti terv az volt, hogy december 10-től január 12-ig látogatható a kiállítás, de a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel két nappal meghosszabították a tárlat nyitvatartását.

Eddig közel 10 ezren voltak kíváncsiak az idén kiállított alkotásokra, ez több mint a két évvel ezelőtti látogatószám – tudtuk meg Madarász Györgyi népművelőtől.

A Téli Tárlatot két évente rendezik meg Miskolcon, az ideire 166-an pályáztak 410 alkotással. Az öttagú – képzőművészekből, művészettörténészekből álló – zsűri, ezek közül választott ki 152 művet, köztük festményt, grafikát ceruzával, komputerrel, rézkarcot, sokszorosított és egyedi alkotásokat, összesen 88 művésztől.  

Az én tengerem

A Téli Tárlat után január 26-án nyílik meg a Miskolci Galéria idei első kiállítása, Dombóvári Tibor búvárfotóiból. A kiállítás címe Az én tengerem, és február 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Miskolci Galériában.

NSzR