Téli tánctábor Réven

Téli tánctábor Réven
Körösszegapáti, Rév – A határon átnyúló együttműködési pályázatot kölcsönösen kihasználva, ebben az évben is több közös programot szerveznak a körszegapátiak és a réviek – tájékoztatta a haon.hu-t Vmirjáncki József, civil tudósítónk.

2007 augusztusában kötött baráti megállapodást, további együttműködés céljából a két település polgármestere.

A két testvértelepülés közötti kapcsolat már eddig is eredményes volt. A határon átnyúló együttműködési pályázatot kölcsönösen kihasználva, ebben az évben is több közös programot szerveznek. Céljuk az, hogy minél több kis közösség találjon magának kapcsolatteremtési lehetőséget.

Egy ilyen, már megvalósult sikeres rendezvény volt a Réven megrendezett tánctábor, mely most fejeződött be.

Húsz apáti gyerek volt a réviek vendége. Együtt, egy héten keresztül közös program keretében tanultak szebbnél szebb magyar és román néptáncokat, mert a fő program a táncok tanulása volt.

A körösszegapátiak erdélyi román táncokat tanultak Florea Crisu nagyváradi tánckoreográfus vezetésével, a révi fiatalok, pedig Tötös Hortenzia és Kanalasné Harasztosi Judit táncpedagógusok segítségével magyar táncokat sajátítottak el.

A tánctanuláson kívül, azért az egy hét alatt más szórakoztató programok részesei is lehettek a fiatalok. Közkedvelt volt a táncház. Sétát tettek a Sebes-Körös gyönyörű völgyében, látogatást a híres révi fazekas műhelyében. Szánkóztak a havas hegyek lankáin, majd megtekintették a révi cseppkőbarlangot. A szabadban, a gyönyörű hóesésben tábortűzzel zárult a program.

Vasárnap délután a résztvevő fiatalok közönség előtt mutatták be azokat a táncokat, melyeket a táborban tanultak.

A település polgármestere Dorel Cozma, és Hasas János alpolgármester, Tarsoly Attila Apáti polgármesterének jelenlétében értékelték a tábor munkáját, a megjelent gyerekeknek díszes emléklapot, ajándék sapkát, pólót és szép színes naptárt adtak át.

A két település közötti együttműködés ezzel nem fejeződött be, mert a révi fiatalok viszontlátogatásra Körösszegapátiban szintén egy hetet fognak eltölteni a közeljövőben.