Telekom – Orbán: az ügy alkotmányos kérdéseket vet fel

Brüsszel – Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel – válaszolta újságírói kérdésre Orbán Viktor az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása után tartott pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A kormányfő szerint érdektelen, hogy ki az alkotó, a szerződő fél, a kormánynak kötelessége lehetővé tenni, hogy akkor is elmondhassa a véleményét, ha azzal valaki nem ért egyet. “Ez szólásszabadság kérdése” – fűzte hozzá.

Orbán Viktor szerint a fő kérdés az, megteheti-e egy Magyarországon működő nagy nemzetközi cég, hogy visszaélve a hatalmával megbüntessen valakit azért, mert nem tetszik neki a véleménye.

Azt nem lehet elvitatni egyetlen cégtől sem, hogy azzal kössön szerződést, akivel akar – szögezte le a magyar kormányfő, aki szerint ugyanakkor “ellentétes az alkotmánnyal az, ha valaki azzal az indokkal mond fel egy szerződést, hogy nem tetszik neki annak az embernek a véleménye, akivel egyébként korábban szerződést kötött”. “Ez elnyomás, ez visszaélés, és szerintem ezt nem szabad elfogadni” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök leszögezte, érzékeny kérdésről van szó, mert a Magyar Telekom stratégiai partnere a kormánynak, de világossá kell tenni, hogy ennek ellenére tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak.

Kovács Ákos megjegyzései kapcsán Orbán Viktor kijelentette, a nők majd döntenek a saját életükről, ebbe nem érdemes beleszólni. A miniszterelnök hangsúlyozta, a vita jó dolog, a kérdés csak az, hogy kulturáltan, értelmesen és nyitottan folytatjuk-e le ezeket a vitákat. “A demokráciát nehéz értékviták nélkül elképzelni” – mondta.

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert – mint közölték – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.

A vállalat lépésére reagálva a magyar kormány csütörtökön utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel a mobilinternet-előfizetéseket a Magyar Telekomnál.

– MTI –








hirdetés