Tekintetünkkel vadásztuk a halakat és a rákokat a tengeraljon

Tekintetünkkel vadásztuk a halakat és a rákokat a tengeraljon
© Fotó: Kovács Péter
Borth, Aberystwyth – Az odautat a magasparton tettük meg, vissza azonban már az Ír-tenger víztelenné vált aljzatán jöttünk.

Nyugat-Walesben járunk, annak is a középső részén, ott, ahol a tartomány északi és déli része, annak kultúrája, identitása találkozik egymással, illetve ahol Snowdonia hegyei a tenger alá buknak. Cardifftól mintegy 160, Londontól 340 kilométerre vagyunk egy olyan vidéken, amely nemcsak távolságban, de külsőségében is igencsak messze esik a szemünknek megszokott tökéletesen sík alföldi tájtól. Egy közel 20 kilométeres túrára hívjuk az olvasót – Borthból indulunk reggel, a dagály idején, ezért a partvonalat a sziklás meredélyek tetején követő úton haladunk Aberystwythba, majd délután, immár apálykor a víztelenné vált tengeraljzaton térünk vissza.

Fotó: Kovács Péter Fotó: Kovács Péter ©

Irány Aberystwyth!

Borth az itteniek ősi nyelvén kikötőt jelent. A néhány ezer lakosú kisváros mintegy három kilométer hosszan terül el a homokos tengerparton. A hullámoktól a lassan emelkedő föveny, egy méteres betonfal és az országút védi a sokszínű települést. Igazi üdülőközpont, annak minden kellékével: a csak óvatosan mélyülő tenger ideális fürdőhely (vagy inkább napozó, mert a víz még nyáron is elég hűs), a legegyszerűbb kollégiumi szobáktól a többcsillagos szállodákig minden megvan itt. Minket elsősorban a természeti értékek érdekelnek. A központból több felé induló turistautak közül egy tengerpartit választottunk, ami Aberystwythbe, az ősi piacvárosba, a mai egyetemi központba vezet el bennünket.

Kék-zöld-sárga kavalkád

Szélcsendes, fátyolosan felhős időben vágunk neki az útnak. Kezdetben a tengerpart fövenyén haladtunk, majd ahol a dombvidék kifut a partra, mi is kénytelenek voltunk felkapaszkodni a magaslatra, mert a dombok sziklalábait is víz borította. Jobbról a párába vesző, szinte sima vízfelület, balra valószínűtlenül zöld legelő, itt-ott fehér pamacsoknak látszó birkákkal, előttünk a dombok vonulatát követő út keskeny, vörösesbarna sávja. Dombra fel, dombról le, és közben a vékony termőréteg alól apró kiszögellésekben felszínre bukkanó palás kőzetre ki-kimerészkedve gyönyörködteti magát a százméteres függőleges sziklafal, a távoli hegyek sokféle kékje, illetve hallatja magát a mélyben nyüzsgő madársereg. Az út mellett a mediterráneumot idéző szúrós bozót pillangós, sárga virága pompásan egészíti ki a kék és zöld színkavalkádot.

Az út felénél ismét a tengerparton találjuk magunkat; kis vendéglő, mellette néhány téglaépület, patak vízimalommal. Az apály miatt visszahúzódó tenger már láttatja az aljzat magasabban lévő részeinek kőhátait. Ezek bármennyire is csábítóan hatnak, indulunk tovább, föl a dombra, utána le, és ezt ismételve még kétszer, majd… …szinte földbe gyökerezik a lábunk a gyönyörűségtől! Előttünk a félkörívben hajló öböl, partján patinás kőépületek sokasága, távolabb egy vár, és mindefölött erdők, legelők sokszínű változatossága. Ez Aberystwyth, a 13 ezer lakosú ősi város. A hely, ahová a turistaút vitt, a vidék egyik csodálatos kilátással kecsegtető helye lehet, hiszen ide több út is vezet, no meg a mintegy 100 méteres szintkülönbség könnyebb leküzdésére fogaskerekű vasút is. Ötperces sétával lent vagyunk a városban, ahol a jellegzetes brit-szigeteki kőépületek között sok patinás is akad. Az egykori vár maradványa, valamint az egyetem és a nemzeti könyvtár épülete figyelemre méltó. És persze a tengerparti sétány élénkségében visszafogott, ám annál változatosabb színvilágú épületei. Mindeközben a tenger már messze visszahúzódott, láttatja a sötétszürke kőzetet, amelyen itt-ott zöld színű moszattelepek törik meg a színvilág egyhangúságát. Egy percig sem kérdés: visszafelé a tengertalpán megyünk.

…és jött a dagály

Ez a távolságot tekintve rövidebb, hiszen nem kell fel- és lemenni, viszont időben hosszabb. És nemcsak az apály miatt víztelen tengeraljzat göcsörtössége és csúszós volta miatt (20–30 centiméter magas éles sziklákon egyensúlyozni), hanem a temérdek látnivaló miatt is. Az ár-apály folytonos vízmozgása és az időnként dühöngő viharok keltette hullámok hihetetlen ereje barlangok, sziklafülkék, oszlopok, boltívek és szigetek sokaságát alakított ki. És ha ez nem lenne elég, ott van még a mélyedésekben visszamaradt tocsogók élővilága. Apró halak, rákok, amelyek felismerhetőek sokaknak, és persze az ismeretlen, leginkább szúnyoglárvára és csíborra emlékeztető apró lények a tekintet elől ide-oda bújva menekülő sokasága is. A sziklákon, legyen az sziget, torony vagy a part, pontosan látszik a dagály magassága. Addig a szintig hiányzik a növényzet, van viszont temérdek kagyló, amelyek azt a néhány órányi víztelenséget könnyedén átvészelik. A meredeken emelkedő part mellett sétálva legalább nyolc méter magasan kezdődik a növényzet, azaz néhány órával ezelőtt itt ilyen mély volt a víz, és pár óra múlva ismét ilyen magas lesz. Közben a dagály elkezdődött – egyre nagyobb hullámokban érkezik a víz a nyílt tenger felől, és egy-egy hullám után mind inkább fogy a terület a tenger és a magas szilafal között. Sietősre fogjuk a dolgot, hogy még a vízelöntés előtt átérjünk a borthi dombok és a tenger találkozási pontján.

HBN–KZS








hirdetés