tölgyeket ültettek

2019.12.05. 21:06

Facsemetéket is hozott a télapó a Tócóskertieknek

Két újabb városrészben folytatódott a „Debrecen, a mi kertünk” program: a Tócóskertben és a Postakertben.

Fotó: Matey István

A Vincellér utca – Derék utca kereszteződésében a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI diákjai, Balázs Ákos alpolgármester, Orosz Aurélia, Csaholczi Attila és Varga András, az érintett városrészek önkormányzati képviselői közösen ültettek el 6 darab őshonos tölgyfát – közölte a városi önkormányzat. A gyermekek meglepetésére a Mikulás hozta a facsemetéket, az ültetést követően pedig minden dolgos gyermek kapott egy mikuláscsomagot.

A gyermekek nagy örömére a fákat a Mikulás szállította a helyszínre! Az ültetésen jelen volt a Természettár vezetője Váradi Zoltán is, aki elmesélte, a gyermekeknek, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek a faültetésnek: a levegő minőségének javulása a fáknak is köszönhető, mert a fák képesek megkötni a szálló port is, ezzel tisztítva a város levegőjét.

- Debrecenben ez a sokadik faültetés az idén indult „Debrecen, a mi kertünk” program keretében! A város a meglévő zöld területek minőségét javítani fogja a jövőben, ennek része a faültetés is, melyet összehangolunk az új városüzemeltetési koncepcióval is, amit jövő év elején fogunk bemutatni. Azonban nem csak fákat ültetünk, hanem szakemberekkel közösen dolgozunk a város környezetvédelmi zöld stratégiáján is, amely debreceni megoldásokat fog kidolgozni a klímaváltozás hatásaira. Zöld Debrecen nem létezik gyermekek nélkül, ezért a Természettárral és a Tankerülettel közösen városi programot indítunk jövőre, bevonva a gyermekeket különböző programokba. Idén ez volt az utolsó faültetés, áprilistól a mai napig több mint 1000 fát ültettünk. Köszönöm a közösségeknek, a polgároknak, a cégeknek, a DEHUSZ munkatársainak a segítségét és közreműködését a faültetésekben – mondta Balázs Ákos alpolgármester a faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatón.

- A Tócóskertnek nagy értéke, hogy jelentős zöldterületekkel rendelkezik. Az itt élők számára fontos, hogy ezek a zöldfelületek minősége javuljon, szebb legyen így most is az általuk javasolt helyszíneken ültetünk fákat. Emellett a Zöld Város program előkészítése is zajlik, melybe szintén beépítettük a tócóskertiek javaslatait – emelte ki Csaholczi Attila.

A tegnapi és a mai napon összesen 45 koros facsemete került elültetésre. A Tócóskertben és a Postakertben összesen négy helyszínen ültettek fákat: a Derék és a Vincellér utca kereszteződésénél lévő zöldterületen 6 darab tölgyfát, a Kishegyesi és az István út csomópontjában 27 darab tölgyfát, a Szoboszlói úton 5 darab platánfát és a Vincellér és az István út sarkán 7 darab tölgyfát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában