Tehetségek lapátolnak Nánáson

Tehetségek lapátolnak Nánáson
© Fotó: Facebook
Hajdúnánás – Nem sok pénzből gazdálkodnak, ennek ellenére ambícióban nincs hiány a Domino Diáksport Egyesületnél.

A magyar sport egyik „zászlóshajójaként” tekinthetünk a kajak–kenura, versenyzőink a világversenyeken tucatszámra nyerik a fényesebbnél–fényesebb medáliákat, ezáltal gyakori főszereplői az éremátadó ceremóniáknak. Megyénkben még sincs nagy hagyománya ennek a sportágnak, ezen szeretnének változtatni Hajdúnánáson.

Megtetszett nekik

– 2011-ben a város vezetői rengeteg olyan településen megfordultak, ahol valamilyen formában találkoztak a kajak–kenuval és a sárkányhajózással. Ezek a sportágak annyira megtetszettek nekünk, hogy szándéknyilatkozatot tettünk a nánási kajakos élet elindításáért. A közelünkben Polgáron és Tiszaújvárosban van egyesület, velük vettük fel a kapcsolatot. Négy évvel ezelőtt a Bocskai István Általános Iskolában sportág népszerűsítő programokat szerveztünk, próbáltuk felmérni a gyermekek igényeit, mennyire érdekli őket ez a lehetőség. Szerencsére vevők voltak a fiatalok az újdonságra, így 2011 decemberében egy iskolai sportkör keretében megindult a szárazföldi felkészülés a következő idényre. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően három hajóhoz jutottunk, de a létszámhoz képest ez kevésnek bizonyult. Az áprilisi rajtig további eszközöket sikerült beszereznünk, főleg adományokból. 2012-ben nagy merészséget követtünk el, hiszen a rövid felkészülési idő ellenére, az országos diákolimpián indítottunk el versenyzőket. Nagy örömünkre egy aranyat sikerült hazahoznunk pároshajóban, ez a siker még nagyobb munkára ösztönzött bennünket. 2013 óta Domino Diáksport Egyesületként folytatjuk a tevékenységünket – idézte fel a kezdeteket a klub első embere, Szabóné Varga Éva.

Fotó: Facebook Fotó: Facebook ©

Vannak tálentumok

Jelenleg több mint 30 igazolt versenyző erősíti a csapatot, emellett 20-30 fiatal szabadidős tevékenységként vesz részt a tréningeken, de őket is elindították már kisebb megmérettetéseken. A sportolók felkészítése két mester feladata, a kisebbekkel Bardóczi Krisztián dolgozik, az idősebbek munkáját Varga Lajos felügyeli, a foglalkozások a strand területéhez tartozó csónakázó tónál, vagy a Keleti–főcsatornánál zajlanak.

– Az önkormányzattól sok segítséget kapunk, valamint pályázatokkal és felajánlásokkal tudjuk fenntartani az egyesületet. Főleg a kölyök és a gyermek korosztályokban vannak tehetségeink, akik gyakran állhatnak dobogóra – mondta az elnök asszony, aki szerint sikerült bizonyítaniuk, hogy Duna, vagy Tisza méretű vízfelület hiányában is lehet sikereket elérni.

Nem habozott

– Egy percig sem gondolkodtam, amikor edzőnek hívtak Hajdúnánásra. Örültem a megkeresésnek, valamint annak is, hogy a kajakozás egy új városban is bemutatkozhat. A főállásom miatt heti három alkalom kiesik, de ezt leszámítva naponta kétszer edzünk a gyerekekkel, bár az eszközhiány és a monotonitás miatt nehéz motiválni őket. Több egykori és jelenlegi klasszissal állunk jó viszonyban, elég Szabó Gabriella, vagy Dombi Rudolf nevét megemlíteni, ők példaképek lehetnek a srácoknak.

Fotó: Facebook Fotó: Facebook ©

Sok embernek ez a sportág extrémitást jelent, pedig szerintem nincs benne semmi szokatlan. Nagyon sok célunk van, a közeljövőben a Keleti partjára szeretnénk egy csónakházat építeni. Nehéz lesz a felnőttkorba lépő versenyzőket megtartani, hiszen a többség a nagyobb klubokban akar szerepelni. Ideális forgatókönyv lenne, ha Debrecenben indulna egy kajak-kenu egyesület, ebben az esetben reális esély nyílna arra, hogy a rutinosabbak a Domino színeiben folytassák pályafutásukat – vélekedett az egyik edző, az egykori U23–as válogatott Varga Lajos, aki kollégájához hasonlóan naponta ingázik Polgár és Hajdúnánás között.

Varga zárszóként megjegyezte, hogy legközelebb október első hétvégéjén bizonyíthatnak a fürdőváros kajakosai, ekkor az úgynevezett keretfeltöltőn okozhatnak kellemes meglepetést.

HBN–Biró Ádám



Sporthírek






hirdetés