Sem az ebek, cicák, papagályok, sem a haszonállatok (disznók, tehenek, tyúkok stb) tartásának szabályairól nem alkothatnak helyi rendeletet a továbbiakban az önkormányzatok, illetve a korábban elfogadott jogszabályokat szeptember végéig hatályon kívül kell helyezniük. Utóbbiról a kormányhivatal főosztályvezetője július elején levélben értesítette a települési jegyzőket. Kérdéseket intéztünk ennek kapcsán az illetékes államtitkárságához, de választ egyelőre nem kaptunk.
Debrecen jegyzője, dr. Szekeres Antal viszont válaszolt a Naplónak. Eszerint „a magasabb szintű jogszabályok továbbra is megfelelő módon szabályozzák a mezőgazdasági haszonállatok tartásának körülményeit, így azok október 1-je után sem lesznek a jelenleginél kevésbé szigorúak”.
Az ördög persze a részletekben rejlik. De épp azokat kell majd mellőzni, hiszen sem törvény sem kormányrendelet nem lehet tekintettel a helyi sajátosságokra: tanyák, lakóparkok, üdülő övezetek és egyéb funkciójú létesítmények egymáshoz való távolságára és egyéb körülményekre.
HBN-SZK