Nem is tudtuk, hogy ilyen sok féle gulyás létezik

Akt.:
Nem is tudtuk, hogy ilyen sok féle gulyás létezik
© Fotó: Kovács Péter
Téglás – Jubileumi, tizedik alkalommal rendezte meg Téglás a Gulyásfesztivált, amely egyben a kistérség találkozója is.

Feldíszített lovasfogatok és traktorok felvonulásával kezdődött az egésznapos esemény szombaton Téglás utcáin. A látványos menetben a helybelieken kívül a szomszédos településekről érkezettek is voltak. Ám már a felvonulás kezdete előtt a gulyásfőzést előkészítőkkel telt meg a polgármesteri hivatal udvara, illetve a szomszédos telek, hiszen a nagy üstökre való mennyiség előkészítéséhez és főzéséhez bizony több órára volt szükség. A vendégek között ott volt a kárpátaljai Téglás (Kis Téglás) küldöttsége is, akik három fellépő csoporttal érkeztek. A színpadon egész nap egymást váltották a helyi és a környékbeli hagyományőrző- és kulturális csoportok.

A város babgulyása

A főzőversenybe huszonkét csapat nevezett. Először azonban azt a közösséget kerestük fel, amelyik ugyan a versenyen kívül indult, de garantáltan a legnagyobb adag babgulyást késztette.
– A 370 és a 170 literes két nagy edényünkben, valamint a hat, normál méretű üstünkben 800 adag gulyást főzünk, amelyet az eseményen közreműködő csoportok tagjai, a város meghívott vendégei kapnak, de 350 adagot a támogatójegy ellenében a lakosságnak is szétmérünk – avat be a részletekbe Szilágyi Ferenc, akitől azt is megtudjuk, hogy mi minden kell egy ekkora adag étel elkészítéséhez. – 100 kiló friss hús, 60 kiló vegyes füstölt csülök, tarja fej, tehát a disznó legjava, 35 kiló bab, csipetketésztából 30 kiló, 15-15 kiló sárgarépa és petrezselyem, só, bors, paprika és víz, másfél napnyi munka, no meg jó szív, mert ezt csak úgy lehet elkészíteni – részletezi a Téglás önkormányzatának megbízásából tevékenykedő főszakács.

_DSC7175Fotó: Kovács Péter

Szőlő és szomszédság

Kicsit távolabbra, a térség kertbarátkörei felé vesszük az utunkat. Nekik – közülük is kiemelkedően a helyi Bekk Pál Kertbarátkörnek – a Gulyásfesztiválban nem csak annyi volt a szerepük, hogy elkészítették a gulyást, hanem az ebben az évben is kétnapos esemény első napi programjában főszerepet kaptak. Hallgatósága, illetve érdeklődő résztvevői voltak a neves szakemberek által tartott előadásoknak, beszélgetéseknek. Ezek a szőlő- és a bortermelésről szóltak.

De térjünk vissza a fesztivál második napi programjába, és már bele is kukkantottunk a hajdúhadházi kertbarátkör hatalmas üstjébe. – Tizedik alkalommal vagyunk itt, a szomszédból érkeztünk. Díjakat, elismeréseket vittünk már innen haza, de higgye el, nem ezért jövünk. A közös főzés, a jó a társaság, találkozunk ismerősökkel, új ismerettségeket kötünk, kihagyhatatlan! Most egyszerű, hagyományos gulyáslevest készítettünk, jórészét mi ettük meg, de aki erre járt és kért kóstolót, természetesen kapott – Mondja Morvai Gézáné, aki azt is elárulta, hogy közösségük részt vett a reggeli megnyitón, a feldíszített traktoron vonultak a karneváli menettel.

Saláta a gulyások között

Gulyás hagyományosan, gulyás csipetkével, gulyás korhelyesen, gulyás káposztával, gulyás pörköltnek, gulyás sertésből – hallottuk a résztvevő csapatok menüjét. Aztán… Zöldségsaláta, zöldségsaláta öntettel, párolt hús, gyümölcslé. Mi ez a Gulyásfesztiválon? – Menő Menza Tégláson programban vagyunk, és az egészséges életmódot népszerűsítjük, mégpedig Pataky Péter sztárséffel. 200 adag saláta fogyott el eddig, tehát van igény az ilyen ételre is. Tetszik a fesztivál vendégeinek, nyitottak az ilyen táplálkozásra – magyarázza csillogó tekintettel Tuncsikné Fekete Kinga.

Erős, jó és gazdag közösség

Fesztivál nem fesztivál megnyitó és köszöntők nélkül. Az ebéd utáni “pihenőidőt” kihasználva egy rövid időre a Gulyásfesztivál rendezői és díszvendégei vették birtokba a fedett nagy színpadot.
Czibere Béle, Téglás polgármestere az esemény kezdetéről beszélt. Arról, hogy a városvezetés szeretett volna egy gasztronómiai alapon nyugvó, a helyi értékeket bemutató, mindezt erősítő és közösségépítő, évről-évre megrendezett programot, amely még illeszkedik is a környező települések “műsorrendjébe”. Így született meg a Gulyásfesztivál, amely kiegészül sós- és édesütemény készítő versennyel.

_DSC7124Fotó: Kovács Péter

– Mindezek a célok valóra váltak, erős, jól szervezett családias közösség ez – ezt mát Tasó László országgyűlési képviselő mondta, aki kifejtette, hogy miért volt jó választás a Gulyásfesztivál. – Magyarországot két dologról ismerik a világban. A gulyásról és Puskás Öcsiről. Ez a Gulyásfesztivál jó alkalom a találkozásra, barátkozásra, kikapcsolódásra, a kapcsolatok építésére. Téglás nem csak erős és jó közösség, hanem gazdag is. Gazdag, mert határozott értékrendje van, ami átsegíti a nehézségeken.
Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke azitt tapsztalt jókedvről, megjelent sok hagyományőrző csapatról beszélt.

– Kovács Zsolt –



Téglás.
HAON.HU






hirdetés