2012.01.3 13:52; Frissítve: 2012.01.3 13:52


Kitüntetés Téglásnak

Kitüntetés Téglásnak
A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte az elmúlt hónapban. Ebből az alkalomból nemrégiben rajzpályázatot is hirdettek iskolák és óvodák részére.


A születésnapi rendezvényt december 20-án tartották Szolnokon, melyre településünk is meghívást kapott.
A TRV. Zrt.-vel folytatott kiegyensúlyozott együttműködésért vezérigazgatói oklevélben részesítették két települési önkormányzatot, az egyik ilyen kitüntetett város Téglás volt.
A már említett rajzpályázat eredményhirdetését is a rendezvény keretén belül tartották. A legtöbb pályamunkát településünk adta be és nemhiába, hiszen 15 arany, 14 ezüst és 9 bronzérem tulajdonosai lettek iskolásaink. A zsűri nagyon elégedett volt a téglásiak munkáival, csodálták a sokszínű eszközhasználatot, az önálló gondolatokat. Köszönet
a felkészítő tanároknak: Burai Erikának, Kovácsné Lőrincz Juditnak, Lukácsné Gyöngyösi Irmának és Varga Attilánénak.
A sok-sok érem mellett egy 250.000 Ft értékű csekk boldog tulajdonosai is lehetünk, melyet valamely intézmény vizesblokk felújítására használhatunk fel.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Téglás.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása