2012.01.11 16:43; Frissítve: 2012.01.11 16:43


A templom felújításakor találták a ma is aktuális írást

Téglás –  A hét végén ünnepélyes keretek között helyezték vissza a téglási református templom felújított toronygömbjét és jelvényeit.

Az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a település egykori lelkipásztora hirdette az igét.A 226 éves templom a két évvel ezelőtti nyári viharban sérült meg súlyosan. Akkor a templomhajó újrafedését oldották meg a biztosítótól kapott összegből és a gyülekezet adományaiból.  A toronysüveg és a jelvények felújítása tavaly év végére készült el, de hátra van még a templom teljes külső és belső felújítása. A toronygömb levétele utáni nap a munkások a császárfába becsúszva egy fémdobozt találtak, melyben egy 1923-ban kézzel íródott levél volt, és  az akkori felújításkor helyezték el. Ebben az akkori lelkész írja le a korra jellemzőket, melyek közül több ma is aktuális. Andrássy Kálmán többek között így fogalmaz: „Ma a megélhetésért, az anyagért való küzdelem jellemzi korunkat – ami mind erősebb lesz – hazánkat, nemzetünket kell újonnan teremteni úgy szólva.” Sorait ezzel a buzdítással zárja: „Ti építsetek új és virágzóbb egyházat, községet és nemzetet, hogy legyetek erősebbek, boldogabbak, mint apáitok voltanak.”

Ilyenkor szokás, hogy újabb levél kerüljön a gömbbe, ami Molnár Csilla református lelkész feladata volt, hogy az elmúlt 90 év történéseit, eseményeit megpróbálja összefoglalni. A történelmi, egyháztörténeti visszatekintés végén Csiha Kálmán volt erdélyi püspök versének soraival szólt a biztatás az utódoknak: „Szeressétek a templomot!”Az utókornak szánt levél mellé egy pendrive-t is elhelyeztek, melyre a szintén kézzel írott levél nyomtatott formájú változata, valamint számos kép került a városról.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Téglás.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása