A mentősök is köszöntötték a fiatal életmentőt

A sikeres és gyors beavatkozásért életmentő oklevelet vett át Sári Dominik
A sikeres és gyors beavatkozásért életmentő oklevelet vett át Sári Dominik - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A balesetet szenvedett férfi jól van, állapota stabil.

Életmentő oklevéllel köszönte meg Sári Dominik nemes cselekedetét pénteken az Országos Mentőszolgálat. Az egyetemista fiúnak gyors és életmentő elsősegélynyújtásért járt az elismerés, melyet dr. Korcsmáros Ferenctől, az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföld régiójának igazgatójától vehetett át a debreceni mentőállomáson.

dominik2Fotó: Derencsényi István

Korcsmáros Ferenc az oklevél átadását megelőzően ismertette az eset részleteit: – November 9-én Debrecenben, 8 óra után pár perccel a Bartók Béla utca és a Vág utca sarkán kerítésnek hajtott egy autó. Bár az ütközés nem volt erős, az autót vezető 62 éves téglási férfi légzése és keringése leállt – mondta az igazgató. – Miután a segítőkész idegen kiemelte az autóból a beteget, hívta a mentőket, majd a rohamkocsi kiérkeztéig életmentő elsősegélynyújtásban részesítette a férfit, akinek néhány perc elteltével visszatért a légzése és a keringése. A mai hírünk, hogy a balesetet szenvedett férfi, jól van, állapota stabil.

dominik3Fotó: Derencsényi István

Miután a mentősök sikeresen kiderítették az életmentő személyét, az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföld régiójának vezetősége úgy döntött, hogy egy életmentő oklevelet adnak át neki, amelyben az Országos Mentőszolgálat Vezetősége kifejezi háláját és elismerését az életmentésért.

Sári Dominik a Napló kérdésére arról beszélt, miként élte meg élete első életmentési akcióját.

– Húszéves vagyok, és a Debreceni Egyetem mérnökinformatikai szakán tanulok. Amikor az ismerőseim megtudták, hogy én voltam az, aki elsőként segített a balesetet szenvedett férfin, akkor csodálkoztak egy kicsit. Amikor észrevettem az autó ütközését, lesokkoltam, hogy ez éppen előttem történik, majd járművemmel gyorsan félreálltam, hogy segíthessek.

Nem tudom, honnan volt hozzá lélekjelenlétem, de úgy éreztem, nem hagyhatom ott szegény beteget az út szélén, és ha egyedül is, de segítenem kell.”

– Bár többen is kérdezték, szeretnék-e mentősnek állni. Nem, én mindenképp a mérnöki pályán folytatom a tanulmányaimat. Még sosem voltam ilyen helyzetben, remélem, nem is leszek többet, de ha mégis, akkor is segíteni fogok.

Sári Dominik „B” kategóriás jogosítványának megszerzéséhez szükséges elsősegély-tanfolyamon tanultakat kamatoztatta a kritikus helyzetben. A gépjárművezetői engedélyét három évvel ezelőtt szerezte meg.

SZD


Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Reggel egy személyautó kerítésnek ütközött Debrecenben, a Bartók Béla úton - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében. Mint írják, a járókelők az autó vezetőjét kimentették, majd megkezdték az újraélesztését. Fotó: Molnár Péter A segélykérés után a ...



Téglás.
HAON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés