Taxistüntetés – BRFK: a demonstráció résztvevői jogsértést követnek el

Budapest – A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve, miután a tiltakozók egy-egy útszakaszt teljesen lezártak a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelte: a demonstráció résztvevői jelenlegi magatartásukkal jogsértést követnek el.

A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél “állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát”, amelynél a forgalom haladása egy-egy forgalmi sávon biztosított volt.

Előzetes bejelentés nélkül kezdtek hétfő reggel demonstrációba a fővárosban taxisok az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tiltakozásul. Délután három óra után a tiltakozók lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét.

– MTI –








hirdetés