2008.01.4 05:27; Frissítve: 2008.01.4 05:27


Taxi helyett mentő?

Kovács Éva Kovács Éva
Nemigen unatkoznak mostanában az egészségügy szereplői, gyógyítók és gyógyulni vágyók egyaránt zaklatott napokat élnek. Kovács Éva jegyzete

alt hiba beküldése

A reformnak nevezett változások ugyanis számos olyan rendelekezést hoztak, amelyeknek napjainkban nemigen örül senki. Ha jól megnézzük, nincs is rá okuk.

Az év első napjától több olyan jogszabály látott napvilágot, melyeknek célja, hogy a méregdrága egészségügy költségeit a lehető leggazdaságosabban hasznosuljanak, a mindig kevés pénzből lehetőleg minél többre jusson.

A cél érthető, a szándék jogos, az eszközöket, a megvalósítás módját azonban joggal kritizálják sokan. Főleg azok az orvosok, akiknek feladata a gyógyítás lenne.

A feltételes mód nem véletlen, hiszen lassacskán erre jut a legkevesebb idő. Adminisztrálnak, egyeztetnek, jogosultságot ellenőriznek, tájékoztatnak, s kitöltenek annyi papírt, amivel immár Dunát lehetne rekeszteni.

Az orvosok fáradtak, a betegek elégedetlenek, türelmetlenek.

Nehezen tudnak örülni a jó ötleteknek is, melyek közül a legfrisebb, hogy január első napjától külön vált a betegszállítás és a mentés.

Kérdés csak az, mit találnak ki a szigorítás elleni védekezésül azok, akik a mentőautót eddig is taxinak használták és nézték…

Kapcsolódó cikkek:

- Kovács Éva -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2