Tavasz és szabadság

Tavasz és szabadság
© Fotó: Derencsényi István
Bagamér – A hosszú hideg tél után újra ránk ragyog a kikeleti hónaphoz illő napsugár. Március 15-e népünk jeles ünnepeként vésődött a naptárba. Ünnepeltünk olykor kissé visszafogott formában is zászlókat lengetve, kabátjaink gallérjára tűzdelt több változatú kokárdával.

Nemzetünk költőjének hősies mondatai minden kor­osztályt lelkesedésre tüzelt. „Talpra magyar, hí a Haza…”, vagy „Szabadság, szerelem! – e kettő kell nekem,” – hangzott hegyen völgyön át. Korunkban a „szabadság” fogalma foglalkoztat sokakat. A „mindent szabad nékem”, öntörvényű indulatok ragadnak el némelyeket a szabadosság fékezhetetlen útjára. Szabadlábon járnak a megromlott emberi termé­szet alantas indulatai.

Bibliai korokban már szó esett a „levegőbeli hatalmasság” működéséről, s a mai időkben természetes egyszerűséggel az internet világában keresztül-kasul járja a magáét. Gyermekek, ifjak és felnőttek is áldozatul esnek lelket, testet fertőző hatásoknak. Személyiségünket valóságos „tűzfallal” kellene védeni a rossz elleni gondolatok ellen.

A szabadság iránti vágy kifejeződése minden idők nemes törekvése volt. Diktatúrák idején szinte minden városban és a kisebb településeken is nem hiányozhatott az utcanevek közül a „Szabadság útja”.

Az ötvenes években terjedt el a sokak szívéből hiányzó békesség miatt a „Szabadság!” sóvárgó köszönési forma…

A földet melengető napsugárra előjönnek a felszín alatt szunnyadó magvak és virághagymák hajtásai. Az emberi szívekben is sok nemes érzés szunnyadhat elfojtva, egy kedves biztatás, szerető szó is csodát művelhet! Ahogy az Énekek énekében olvasható: „Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön.”

– Szász Ferenc, Bagamér –








hirdetés