Tavaly kétszer is legyőzték a Torpedót, most újra megpróbálják

Tavaly kétszer is legyőzték a Torpedót, most újra megpróbálják
© Fotó: deacfloorball.hu
Debrecen – Szombaton folytatja bajnoki küzdelmeit a DEAC férfi floorball csapata: Duró Norbert legénysége ezúttal a Torpedo Justitia otthonába látogat.

Mindkét gárdának van mit kijavítania: a debreceniek legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön vereséget szenvedtek, míg a házigazdák eddig mindösszesen egy alkalommal hagyhatták el győztesen a hazai pályát. Az elmúlt időszak eredményei debreceni győzelemmel kecsegtetnek: a 2015-ös naptári évben kétszer is sikerült legyőzni a Torpedo csapatát. Itt az ideje, hogy a debreceni csapat nem csak a pályán legyen egyenlő ellenfél, hanem tovább gyarapítsa a pontjai számát.

Duró Norbert, a DEAC edzője: A hétvégi mérkőzést magam is nagyon várom. Túl vagyunk a bajnokság felén, minden ellenféllel találkoztunk már. Voltak pozitív illetve negatív tapasztalataim is a játékunkat illetően, sajnos az utolsó pár mérkőzésünkön keserű szájízzel kellett elhagynunk a pályát, annak ellenére, hogy legtöbbször végig partiban voltunk vetélytársunkkal. A Torpedo mérkőzésre egy új felállással és taktikával készül a csapat, remélem sikerül elérni a célunkat és újra győzelemmel hagyhatjuk el a pályát.

Szitás István, a Torpedo Justitia debreceni nevelésű játékosa: Szeretném elérni azt, hogy az edzésen gyakorolt mozdulatok, figurák hatása látszódjon a mérkőzéseken. Eredmény szempontjából elvárás, hogy a Szeged, DEAC, Phoenix, Origo kvartett ellen jobban szerepeljünk, mint ősszel.

Férfi OB II, 8. forduló:

Torpedo Justitia – Debreceni EAC
2016. január 23. (szombat), 17:00
Érd, Batthyány sportcsarnok

– deacfloorball.hu –








hirdetés