Tatár bifsztekre cserélte a lencsét Trenyó

Trencsényi János
Trencsényi János - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – A Mezei-Vill vezére számára már rég elvesztette varázsát a szilveszter.

A magyar futsalválogatott csapatkapitánya, Trencsényi János egy nappal szilveszter éjjele előtt még nem tudta, hol tölti majd az év utolsó napjának végét.

– Nem terveztünk semmi extrát, a barátokkal majd összegyűlünk valahol és beszélgetünk. Számomra rég elvesztette már a varázsát a szilveszter, nem vagyok híve az erőltetett bulizásnak. Egy kis pezsgős koccintás azért bele fog férni, de csak mértékkel, mert január 2-án már edzésünk lesz, 4-én pedig kupameccsünk – mesélte lapunknak „Trenyó”, aki bár nem tesz fogadalmat, de azért vannak elhatározásai, amikre igyekszik odafigyelni.

– Természetesen el szoktam gondolkodni, milyen éven vagyok is túl, hogy mik történtek velem. Ha valami nagyon rosszul ment, akkor azon próbálok változtatni a következő esztendőben. Vagy, tavaly például valahogy úgy jött ki a lépés, hogy egész sokat jártunk el szórakozni decemberben, így egy méregtelenítő kúrával indítottam januárban – fogalmazott az MVFC-Berettyóújfalu vezére, aki a babonákban sem hisz, így lencse helyett inkább tatár bifszteket eszik elsején.

HBN–SZADÓ



Sporthírek






hirdetés